Gömöri Zsolt lebuktatta magát

politika
2015 június 10., 09:22
comments 110

Megdölni látszik Gömöri Zsolt, a paralimpiai bizottság elnökének védekezése a végtörlesztési botrányban. Gömöri egészen mostanáig azzal védekezett, hogy a bizottság teljesen szabályosan fizetett ki helyette hárommillió forintot a végtörlesztésére. Ugyanezt mondja Deutsch Tamás, a bizottság alelnöke is. Most azonban előkerült egy irat, ami mindezt megcáfolni látszik.

Egy olyan irat, amit amúgy maga Gömöri Zsolt írt,

és amiben

maga Gömöri Zsolt minősíti szabálytalannak a végtörlesztések kifizetését.

Gömöri erre a szabálytalanságra hivatkozva rúgta ki a paralimpiai bizottság gazdasági vezetőjét, Kovács Brigittát. Azt a Kovács Brigittát, aki amúgy nyilvánosságra hozta a szabálytalan végtörlesztés ügyét.

Gömöri azt írta az azonnali hatályú felmondásban, hogy

"[A] Felügyelő Bizottság megállapította, hogy a végtörlesztések kifizetése nem a jogszabályoknak megfelelően történt. Az ezzel kapcsolatos összes feladatot Ön látta el".

A dokumentum hitelességét Kovács Brigitta, a kirúgott gazdasági vezető igazolta. Kovácsot amúgy Gömöri egy keddi interjújában még dícsérte, azt mondta, hogy "szakmailag rendben volt a munkája". A felmondást a keltezés szerint május 29-én írták. (Via HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.