Ki lehetett az a magyar, aki magánrepülővel, bőröndben vitt 10 millió eurót Olaszországba?

2013 decemberében, néhány nappal karácsony előtt a milánói Linate repülőterére Magyarországról érkezett egy magángép, amelyen egy magyar és egy orosz állampolgár utazott.

A két utas az olasz repülőtér vámhivatalában bejelentette, hogy 10 millió eurót, vagyis több mint 3 milliárd forintnak megfelelő összeget visz magával készpénzben. Állításaik szerint a tetemes összeget egy magyar bankból vették fel, és egy olaszországi ingatlanügylethez kellett. A pénzcsomag 20 ezer 500 eurósból állt. A magyar és az orosz férfi kitöltötte a pénz beviteléhez szükséges vámdokumentumokat, majd páncélozott kocsikban elhajtottak. A pénznek ezt követően nyoma veszett - írja a Corriere della Sera.

Az azóta folyó nyomozás szerint a két férfi az összeget a Torinóhoz közeli Ivreánál, az autósztráda egyik pihenőhelyén egy büntetett előéletű olasznak adta át, akit mostanra sikerült azonosítani, és előzetes letartóztatásba is helyezték. A házkutatás során az olasz férfi lakásában egy értékes, 16. századi olasz festményt is találtak darabokra vágva.

Az olasz hatóságok rekonstrukciója szerint a 10 millió eurót egy budapesti bankszámláról vették fel. A számla tulajdonosa egy vietnami állampolgár, aki 2013 decemberéig folyamatosan pénzt halmozott fel a magyar számlán. A vizsgálat szerint a vietnami kis címleteket tett a bankba, de sokszor nagy tételekben (volt olyan nap, amikor 44 ezer 20 euróst rakott be), majd az összegyűlt pénzt kínai számlákra utalta át. Az utalások azonban 2013 decemberében leálltak, és a számlán maradt 10 milliót felvette a magyar és az orosz férfi. (MTI)