A Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért-díjat

POLITIKA
2015 június 13., 10:18

Az átadón Kövér László elmondta, hogy "a trianoni döntés megcsonkította az ország ezeréves határait, kisebbségi sorba taszította a magyar közösségeket, elszakított egymástól településeket, családokat, de a magyarok Kárpát-medencei nemzeti összetartozását nem tudta felszámolni." A díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány adja oda minden évben. A kuratórium elnök Balog Zoltán emberminiszter volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.