Négy nap alatt 30 milliót gyűjtött a kutyapárt és a Vastagbőr

POLITIKA
2015 június 13., 15:13
comments 293

Az eredetileg tervezett 3 millió helyett csütörtökre már 28,5 millió jött össze. Ebből már 500 óriásplakátra futná. Kovács Gergő, az MKKP elnöke és Erdélyi Katalin (Vastagbőr) az Átlátszónak elmondta, hogy a társadalmi szolidaritás mellett fognak kampányolni (azzal viccelődve, hogy készülnek a 2018-as kormányzásukra), de ezt a pénzt most plakátokra költik, hiszen arra kapták.

Lehet majd pár plakát, amin – ha már a kormány kampánya a figyelemelterelésről szól – feltesznek majd kérdéseket, például hogy mi van a Quaestorral vagy a vasárnapi zárva tartással.

A Fideszt direktben nem akarják bántani, hogy ne idegesítség az embereket, meg sokan úgyis eléggé utálják a Fideszt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.