Pakisztánban kivégzési moratórium lesz a Ramadán alatt

külföld
2015 június 14., 18:24
comments 114

Egy hónapra felfüggesztették a kivégzéseket a vallási ünnep miatt. Az egyik őr a Guardiannek elmondta, hogy náluk már hagyomány, hogy senkit sem akasztanak fel a böjti hónap alatt. Persze két héttel később ugyanúgy folytatják.

A pakisztáni emberi jogi bizottság szerint az országban tavaly december óta már több ember végeztek ki, mint Szaúd-Arábiában ugyaebben az időszakban.

Az országban olyanok is kaphatnak halálbüntetést, akik a bűncselekmény elkövetése idején még kiskorúak voltak. Sokat kritizálják az ország igazságügyi rendszerét azért is, mivel rendőrségi kínzások hatására ritka, hogy valakivel ne lehetne bármit bevallatni.

Amnesty International becslése szerint Pakisztánban 8000 elítélt várhat a kivégzésre, őket valószínűleg nem vigasztalja a pár hetes szünet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.