Az elmúlt néhány hét két legfontosabb híre - magasan Putyin, az ISIS, a grexit és a bevándorlók bére felett - Caitlyn Jenner és Rachel Dolezal bizonyos szempontból hasonló, bizonyos szempontból pedig eléggé különböző története. Jenner ugye az a nő, aki még Bruce néven lett férfi olimpiai bajnok és valóságshow-apa, Dolezal pedig az a fehér ember, aki lebukott, hogy magát feketének hazudva került egy feketejogi civil szervezet leányvállalatának élére.

Caitlyn Jennert egy ország ünnepli, amiért felvállalta magát, és nőként pózol a Vanity Fair magazin címlapján. Legfeljebb azok morgolódnak, akik szerint szánalmas, hogy már megint tárgyiasítanak egy nőt, és csak az számít, hogy mennyire szexi. Dolezalt viszont ugyanaz az ország gyűlöli és röhögi körbe. Különösen, amióta kiderült, hogy néhány éve még fehérként panaszkodott, amiért szerinte a bőrszíne miatt nem vették fel egy hangsúlyosan fekete történelmű egyetemre oktatni.

Dolezal történetében a legújabb csavar a lebukása utáni első interjú, amit az NBC-nek adott, és amiben a nő azt állítja, hogy ő már gyerekkora óta feketének tartotta magát, ami abból is látszott, hogy nem rózsaszín, hanem barna krétával rajzolta le saját magát, fekete, göndör hajjal a feje tetején. Dolezal szerint ő, bár fehér bőrrel született, kulturálisan fekete, tehát (a transgender, magyarul transznemű mintájára) transracial. Olyan ember, aki nem annak érzi magát, mint amilyen a bőrszíne, illetve hát nem úgy, amilyen bőrszínt a többségi (és persze elnyomó) társadalom rajta megállapít.

Jenner és Dolezal ügye szinte egyszerre került be a médiába, így óhatatlan, hogy a két ügyet valamennyire össze is hasonlítsák. A genderügyi kommandó szerint már maga az összehasonlítás is sértő a transzneműekre/nőkre/feketékre nézve, míg a másik véglet szerint tessék, ha egy férfi vallhatja magát nőnek, pedig csak egy rohadt buzi, akkor miért ne vallhatná magát egy fehér nő négernek, ezt akartátok, kedves liberálisok????

Ha Jenner és Dolezal nem egyszerre kerül be a médiába, ügyüket és úgy általában a nemiség, a rasszizmus és a személyes identitás ingoványos talaját akkor is sokan valami borzasztóan bonyolult és újszerű jelenségnek tartanák. Bezzeg régen nem kellett ilyen bonyolult dolgokon gondolkodni, a fehér fehér volt, a férfi meg férfi! Pedig az a helyzet, hogy egy ehhez a meccshez hasonlót nem is olyan rég már lejátszott egyszer az emberiség, és nem volt sem különösebben hosszú, sem fájdalmas, és mindannyian elégedettek lehetünk az eredményével.

Bár korábban is sokan tudtak arról, hogy a szex nem feltétlenül 1 férfi és 1 nő aktusa misszionárius pozícióban, az internet elterjedése kellett ahhoz, hogy a szélesebb tömegek is megtudják, bizony van, akinek a szex egy autó kipufogójába hatolást jelent, míg mások számára az élvezetet a plüssálatos jelmez jelenti. A kezdeti, egyébként teljesen érthető meghökkenés után az emberiség épeszű része két dolgot szögezett le:

1. Ha létezik, van belőle pornó. Nincs kivétel. (Ezt nevezik az internet 34. szabályának. A 35. pedig az, hogy ha még nincs belőle pornó, akkor majd lesz.)
2. Mindenki azt csinál az ágyban (vagy a fa tetején, a futószalagon, akárhol), amit csak akar, feltéve, hogy nem sérti a törvényt. És szexuális preferenciájáért nem szenvedhet semmilyen hátrányt.

Nem nehéz belátni, hogy ez hogy alkalmazható a Caitlyn Jenner- és Rachel Dolezal-féle helyzetekre. Egyfelől tehát hogy ha létezik, akkor valaki annak vallja magát. Nincs kivétel. Ha pedig még nem vallja magát annak senki, akkor majd fogja. Talán ma még az számít bizarrnak, ha egy nyilvánvalóan fehér nő feketének vallja magát, de egészen, ezer százalékig biztosak lehetünk abban, hogy eljön majd a nap, amikor egy maori férfi közli, hogy ő valójában delfin, egy magyar nő pedig bejelenti, hogy ő két asztal.

De transzneműek vannak és évezredek óta voltak is, olyan meg nincs, hogy valaki fehér testbe született fekete legyen - mondják erre most sokan, amiben egyébként simán lehet, hogy igazuk is van. A férfi-nő-misszionárius pozíción túli szexuális preferenciák esetében azonban már kiderült, hogy a világ elég jól külön tudja választani azokat, amelyek a tudomány aktuális állása szerint valóban biológiai eredetűek, és melyek egy szimpla bolondéria eredményei. A homoszexualitás a világ jobbik felén ma már teljesen legális, és a homoszexuálisok egyre több országban házasodhatnak meg ugyanúgy, mint a heteroszexuális párok. Az autókra izgulóknak sem tiltja meg senki, hogy saját garázsuk négy fala közt azt csináljanak, amit csak akarnak, viszont a Toyotáját senki vezetheti az oltár elé. És a dolgok ilyetén elrendezése működőképesnek is tűnik.

A második szabály identitásügyi alkalmazása is tiszta sor. Mindenki annak vallja magát, aminek csak akarja, feltéve, hogy ezzel nem árt senkinek. Sokáig úgy gondolták, hogy aki Napóleonnak vagy Jézus Krisztusnak tartja magát, azt diliházba kell zárni, ma már inkább az a konszenzus, hogy ha egyébként nem köz- vagy önveszélyes, akkor akár hasznos tagja is lehet a szabad társadalomnak.

Azzal sincs semmi gond, ha valaki fehérként feketének vallja magát, csak ennek ne legyen az az eredménye, hogy másnak rosszabb lesz. Hogy Dolezal ártott-e bárkinek azzal, hogy egy tényleg fekete bőrű aktivista elől megkaparintotta a Spokane-i NAACP vezetését, majd eldönti az amerikai bíróság, ha egyáltalán eljut odáig az ügy. A rossz példa itt az a magyar állampolgár, aki azért vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak, hogy aztán ellophassa az állam által ennek a kisebbségnek kiutalt közpénzt. Aki ilyet nem csinál, az tényleg nyugodtan vallja magát delfinnek.