Balog miniszter még mindig haragszik Simicskára, mert bántotta a barátját

politika
2015 június 17., 03:42
comments 68

"Az a helyzet, amíg az önök tulajdonosa az, aki megsértette a miniszterelnököt, aki jó barátom, addig önöknek nem tudok nyilatkozni. Nagyon sajnálom!"

- mondta Balog Zoltán miniszter a Simicska Lajoshoz tartozó Hír TV-nek tegnap. Pedig igazán érdekes lett volna a válasza.

Budapesten ugyanis az üldözött keresztényekért gyújtottak gyertyát tegnap, és sétáltak a Kálvin téri református templom elől a Deák téri evangélikus templom érintésével a Szent István-bazilikához.

Az egyik szervező a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület volt, ennek elnöke Balog miniszter.

A Hír TV arra lett volna kíváncsi, hogy a gyertyagyújtás és a séta célja hogyan egyeztethető össze a kormány bevándorlásellenes kampányával.

Az egyébként református lelkész Balog inkább a geciző és ügynököző Simicskát hozta elő válasz helyett.

Orbán Viktor legutóbbi rádiós interjúja óta pedig tudjuk, hogy a kormány már a megélhetési bevándorlókat és az üldözés elől menekülőket sem különbözteti már meg.

"Értjük mi, hogy vannak a világnak olyan részei, ahonnan az ember elmenekül, mert veszélyben érzi magát. Na de a hozzánk érkező menekültek esetében ez úgy fest, akárhonnan is jöjjenek, hogy elmennek először Görögországba, ott már nincsenek életveszélyben, onnan elmennek Macedóniába, ahol szintén nyugalom van, meg Szerbiába. Sem Szerbiában nincs politikai üldözés, sem Macedóniában, sem Görögországban. Tehát azok, akik hozzánk érkeznek, már olyan országokból jönnek, ahol már nem minősülnek menekültnek. Onnan nem kell elmenekülni, tehát szeretném világossá tenni, hogy minden ember, akármilyen okból is hagyta el a saját szülőföldjét, mire Magyarországra érkezik mind megélhetési bevándorló, mert maradhatott volna Szerbiában is."

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.