Adományokból kurvázik Ázsiában a hatalmas lábú német

utazás
2015 június 20., 18:19
comments 157

Benjamin Holst sok szempontból teljesen ugyanolyan, mint sok-sok ezer nyugati férfi: a hobbija Délkelet-Ázsia, azon belül és a délkelet-ázsiai nők, és közülük is azok, akiket pénzért meg lehet vásárolni. Van azonban két alapvető különbség Holst és a többi nyugati lúzer közt:

Holstnak van egy hatalmas lába, és kész is azt a saját javára fordítani.

A német Holst egy igen ritka, Macrodystrophia lipomatosa nevű betegségben szenved, amelynek tünetei az elefántiázishoz állnak közel, azonban egészen más okozza. Az ebben szenvedőknek valamelyik végtagja hatalmasra duzzad - Holst esetében a jobb lába lett olyan vastag, mint egy oszlop, de a többi végtagján is látszódnak már a betegség jelei.

photo_camera Fotó: Thai rendőrség

Holstra a világ - vagy legalábbis Délkelet-Ázsia - először tavaly szeptemberben figyelt fel, amikor koldulni kezdett Bangkok híres turistautcáján, a Khao San Roadon. A kolduló, ráadásul hatalmas lábú fehér ember látványa egyből felkeltette a helyiek és a thai rendőrség érdeklődését, akik megpróbáltak segíteni a szemmel láthatóan neház sorsú férfin.

Holstot a Deutscher Hilfsverein Thailand nevű, Thaiföldön bajba jutott németek megsegítésére szakosodott szervezet vette a szárnyai alá. Először is szereztek neki egy hotelszobát, majd adtak neki 50 000 thai bahtot (kb. 400 000 forintot), hogy haza tudjon jutni Németországba. Az Európában is tisztességesnek számító összegből Thaiföldön elég sokáig lehet - elnézést :-((( - nagy lábon élni, és ez Holstnak is eszébe jutott. Gyakorlatilag órákkal a pénz átvétele után

már nem Bangkokban volt, hanem a közeli Pattayán, a világ egyik szexfővárosában, és ottani kalandjait gondosan dokumentálta is saját Facebookján.

Holst tovább súlyosbította a helyzetét azzal, hogy a vele bulizó helyiekkel közölte, a "hülye thaioktól" van pénze, akik kellően ostobák voltak ahhoz, hogy segítsenek rajta. Viszont ez a pénz is elfogyott, és amikor ismét elkezdett az utcán koldulni, a thai rendőrség letartóztatta, majd deportálták az országból.

A Facebookja alapján elég sokat utazgató 29 éves férfi legközelebb már 2015 márciusában bukkant fel Délkelet-Ázsiában. Egészen pontosan a fülöp-szigeteki Angeles Cityben, ami talán még Pattayánál is súlyosabb hely, telis-tele a nagykorúság környékén billegő porstituáltakkal. Holst a filippínó kalandjait is részletesen dokumentálta, majd hazautazott Európába.

Júniusban azonban már megint a Fülöp-szigeteken volt, minden eddiginél rosszabb állapotban, a korábbinál is jobban megduzzadt végtagokkal. Manila központjában fényképezték le, ahogy a földön fekve koldult.

Igazán megérdemli az együttérzést és a segítséget. Persze egészen biztos, hogy kurvákra költené.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.