Magukat titkosrendőrnek kiadva raboltak 180 millió forintnyi készpénzt egy vietnami férfitól

bűnügy
2015 június 22., 06:12
comments 57

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat három férfi ellen. A vád szerint 2013 novemberében kb. 180 millió forintnyi készpénzt rabolt el egy vietnami állampolgártól.

A vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott 2013 őszén figyelt fel a vietnami férfire, aki az egyik IX. kerületi bankfiókban naponta nagyobb összegeket fizetett be, és elhatározták, hogy kirabolják. Többször megfigyelték, és feltérképezték pénzszállítási szokásait. A harmadik társuk özben fiktív adatokkal vásárolt egy kocsit az akcióhoz.

Egy novemberi reggelen az elsőrendű vádlott két, máig ismeretlen társával – az erre a célra vett kocsival – megjelent a bank mélygarázsában, és kesztyűben, baseballsapkában várta a sértettet. A vietnami férfi leparkolt, a dollárral és euróval teli táskájával kiszállt a kocsiból, és elindult a bank felé.

A támadók ekkor hozzáléptek, egyikük lőfegyvernek látszó tárgyat fogott rá, miközben egy rendőrségi jelvényre hasonlító tárgyat felmutatva közölték vele, hogy titkosrendőrök, és be kell vinniük a rendőrségre. A táskát elvették a férfitól, majd megmotozták, a kezét a háta mögött megbilincselték, a kocsijukba ültették, és kihajtottak a garázsból.

A sértettről a bilincset később levették, majd a XI. kerületben kitették a kocsiból, és otthagyták. Aztán még ugyanabban a kerületben, a Szerémi úton megálltak és az autót kitakarították.

A vádlottak a vád szerint a zsákmányolt pénzt elosztották egymás között. A sértettnek okozott csaknem 180 millió forintos kár nem térült meg. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.