Matolcsy György összeesküvést sejt

POLITIKA
2015 június 22., 05:20

Olvasói levélben tiltakozott az Economist szerkesztőségénél Matolcsy György azért, hogy a lap utoljára április 25-i számában közölte a magyar gazdaság legfontosabb mutatószámait. A hetilap utolsó két oldalán rendszerint táblázatokat közöl a világgazdaság legfontosabb szereplőinek legfőbb mutatószámaiból. Ezek között szoktak szerepelni a visegrádi országok, köztük Magyarország legfontosabb gazdasági mutatói is.

Ilyen táblázat az elmúlt két hónapban már nem volt a lapban, miközben például a cseh gazdaság adatait azóta is rendszeresen közlik.

Matolcsy szerint az adatok elhagyásának időzítése

„azt a látszatot kelti, mintha a The Economist a magyar gazdaságpolitikának a múltban kétségtelenül meglévő problémáit igazoló adatokat még igen, de az elmúlt évek sikereit igazoló adatait már nem kívánná az olvasók számára is elérhetővé tenni”.

A jegybankelnök nem állta meg, hogy saját zsenialitása előtt is adózzon. A magyar gazdaságpolitikáról megjegyzi, hogy az elmúlt évek intézkedései „számos, nem hagyományosnak tekinthető lépéseket is tartalmaztak, szinte folyamatosan a nemzetközi érdeklődés homlokterében álltak”.

Levele végén Matolcsy kérte, hogy a lap újra közölje a magyar makroadatokat is. (Via Napi Gazdaság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.