Emlékeznek még az egymás talpára lépő Barackfa-dalra? Már a kormány sem szívesen

zene
2015 június 23., 13:21

Pedig mekkora siker volt, amikor két éve bemutatták az Összetartozás dalát. A dallam belemászott a nemzet fülébe, emberek idézték egymásnak a legendás sort:

"A kezeink összeérnek, a talpaink egymásra lépnek."

A nemzeti összetartozás napjának a dala annyira erős lett, hogy a kormány iskolaigazgatóknak és tanároknak is írt azért, hogy énekeltessék el a diákokkal.

“Lehet otthon, baráti körben, iskolában, szervezetten, vagy szervezetlenül énekelni”

- állt a levélben.

Trianon évfordulóján fel is hangzott országszerte A DAL két éve, adta a köztévé, a Parlamentben és Szabadkán is gyerekek énekelték.

És a fájó hiányát észre sem vettük egészen mostanáig. Amikor Szávay István jobbikos képviselő kérdezett rá arra, hogy "Ráeszmélt végre a Kormány, hogy a Barackfa-dal méltatlan a külhoni magyarság ügyéhez?".

Szávay képviselő mintha nem szeretné a nótát, szerinte a dal szövegezése is teljesen blőd,

"az pedig már egyenesen a külhoni magyarság meggyalázása, hogy a „magyar” szó egyáltalán nem is szerepel a műben".

A politikus utánajárt, és arra jutott, hogy a dal idén már semelyik trianoni megemlékezésen/összetartozás ünnepen nem hangzott el. És arra volt kiváncsi, hogy a kormány készíttett-e "új, az ügyhöz méltó dalt?"

Semjén Zsolt válaszolt, és bár nyíltan nem tagadta meg a Barackafa-dalt, de mintha elengedte volna a kezét.

"Az állami ünnepségek szervezéséért - így a Nemzeti Összetartozás Napjának megrendezéséért - a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága alárendeltségében működő Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal felel. A Hivatal állította össze a hivatalos ünnepség idei programját. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából számos önkormányzat és civil szervezet is tartott rendezvényt országszerte, ám ezeknek a programjába a magyar kormánynak nincs beleszólása.

Bízom benne, hogy az idei rendezvények is hozzájárultak a nemzeti összetartozás-tudat mélyítéséhez, s általuk újabb lépéseket tettünk a magyar egység megvalósításához."

Legalábbis nem egy karakán kiállás a mestermű mellett. Új dalról nem tett említést, de 2013-ban ez is a semmiből jött, meglepetésként.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.