Úgy kell nekünk olimpia, mint egy színpompás pattanás a seggünkre

Figyelem, nemzeti konzultáció indul!

Egyesek szerint az olimpia az ókori idők óta a népek közötti nemes versengés legszebb megnyilvánulása, a világ élsportolóinak négyévente megrendezett színpompás seregszemléje. Mások szerint az olimpia a korrupció melegágya, az értelmetlen, indokolhatatlan költekezés iskolapéldája, városokat a csőd szélére sodró, városrészeket lakatlan kísértettelepekké változtató rendezvény, amiből az utóbbi évtizedekben szinte senki nem jött ki jól, még a leggazdagabb városok sem.

Egyetért ön ezzel a kijelentéssel?

  1. Nagyon egyetértek.
  2. Úgy kell nekünk olimpia, mint egy színpompás pattanás a seggünkre.

Félre az unalmas demagógiát, a lélegeztetőgépet, a krétát, a vécépapírt meg az összes olyan területet, amire jó érzéssel, szívvel-lélekkel el lehetne ebben az országban költeni nemhogy ezermilliárdot, hanem annak a sokszorosát is. Most, hogy Tarlós István személyében Budapest is egyetért az olimpia hazai megrendezésével, két sokkal egyszerűbb érvet mondok az ellen, hogy Magyarország 2024-ben olimpiát rendezzen.

Az egyik az olimpia.

A másik Magyarország.

Egy olimpia megrendezése mellett a közmondásos sportszeretet mellett azt szokás felhozni, hogy élénkíti a rendező város gazdaságát, turistákat vonz, és munkahelyeket teremt, ami persze Magyarországra is ráférne. Ehhez képest sokszorosan bizonyított, jól dokumentált tény, hogy egy-egy olimpia megrendezésével rövid távon jelentkeznek ugyan ezek az előnyök, de ez a rövid táv legtöbbször arra a bő két hétre korlátozódik, ameddig az olimpia tart.

Aztán amint kialszik a közmondásos láng, és a sportolók nemzetközi (színpompás) serege kiteszi a lábát az olimpiai faluból, a szurkolók pedig kicsekkolnak a direkt nekik épített szállodákból, nem marad más utánuk, mint csődhalom, néhány gazos stadion, poshadt medence, penészes tatami, tócsa hányás, illetve pár helyi politikus és sportszakember (sportszakmai vezető), akinek időközben csodák csodájára bearanyozódott a mindaddig hamis Rolex Oyster Perpetualja.

Az olimpiák történetébe régóta belerondít a gátlástalan korrupció, a csalás és az értelmetlen túlköltekezés, ami rendszerint már a rendezés jogért folyó harcnál elkezdődik (lásd Salt Lake City, 2002), és rossz esetben évtizedekig tart. A kanadaiak máig nem tudják túltenni magukat a montréali olimpiai stadion építésének szégyenletes körülményein. A Big Owe-nak, nagy adósságnak csúfolt stadion másfél milliárd kanadai dollárból, mai árfolyamon 335 milliárd forintból jött ki, a város majdnem csődbe ment miatta, a hiteleket 30 éven át fizették. És aki még mindig azt hiszi, hogy a coubertini eszme győzedelmeskedhet a tolvajokon, olvassa el, mi történt Naganóban, Lake Placidben, Albertville-ben, Athénban, Pekingben vagy Londonban. Hogy Szocsiról már ne is beszéljünk, mert amit Szocsiban műveltek az oroszok olimpiarendezés címén, az már nemcsak az oroszoknak fájt, hanem az egész világnak.

Aki pedig erre azt mondja, hogy nem baj, ezek a kanadaiak, amerikaiak, japánok vagy angolok nem értenek hozzá, majd mi megrendezzük rendesen, tisztességesen, viszonylag olcsón és mégis színpompásan, ahogy Los Angeles vagy Barcelona tette, annak teljesen elment az esze.

Mi? Magyarországon? Magyarországon egy nyomorult, 15 négyzetméteres, dohos trafikot nem lehet úgy magára hagyni, hogy el ne lopná valaki, nemhogy egy olimpia megrendezéséhez szükséges közpénzt. Arról nem is beszélve, hogy feltehető: az olimpia megrendezése körül Orbán, Mészáros, Garancsi, Gyárfás (és Deutsch, remélem, hogy Deutsch!) és egyéb válogatott sportemberek mellett ott tüsténkedik maga Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Közügyi és társadalmi fejlődési bizottságának frissen megválasztott tagja, a nemzetközi szinten közismert csaló, aki köztársasági elnöknek nem volt elég becsületes, de arra például tökéletes lenne, hogy ezermilliárdok körül tüsténkedjen.

Chicago városa annak idején 100 millió dollárt költött a 2006-os olimpiai jelentkezésre, amit végül elbukott. 100 millió dollár, az 27 milliárd forint. Egy vesztes pályázatra. Simán kijönne belőle újabb 175 kilométernyi vasfüggöny, mondjuk az osztrák határra. Vagy két jó nagy stadion, csak úgy. Az is szégyen, de még mindig jobban járnánk vele, mint egy ezermilliárdokból megrendezett, szétlopott, az országot kilátástalan csődbe taszító olimpiával.