Lázadás a röszkei menekülttáborban?

Hivatalos információ még nincs, de a szegedma.hu úgy tudja, hogy a röszkei menekülttáborban zendülés történt. A táborban lévők állítólag szabadságot szeretnének, a helyszínre nagy erőkkel, helikopterekkel is vonult ki a rendőrség.

A delmagyar.hu szerint több mint húsz rendőrautó, kutyásrendőrök vannak a helyszínen. A tábor területén lévő hangárból kiabálásokat hallani, a tömeg azt skandálja, hogy

Freedom! Freedom!

A szegedma tudósítója szerint a hangulat kezd megnyugodni, miközben a hangár elejéből busszal szállítják el a családokat, az udvaron kommandósok várakoznak rohamsisakban. A buszokkal a migránsokat olyan magyarországi menekülttáborokba szállítják, ahol van még szabad hely.

A hvg.hu szerint ebben a rendőrség által bérelt hangárba helyeznek el minden eddig elfogott menekültet ideiglenesen. Itt vesznek tőlük ujjlenyomatot, itt készül róluk fotó, itt regisztrálják őket. A lap tudósítójának egy menekült elmondta, hogy két napja vannak az épületben, ahol már nincsen elég élelmiszer. 

Közben a szegedma riportere szerint a rendőri fellépés hatásosnak bizonyult, teljes a nyugalom. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy kisebb konfliktus történt délután a hangárban, amelyet sikerült rendezni, rendőri beavatkozásra nem volt szükség. Ütemezetten zajlik a menekültek továbbszállítása. A helyszínen vannak az  az ENSZ menekültügyi főbizottságának munkatársai is.