Hogyan keletkeznek vajon a klasszikus külföldi ételek magyaros verziói?

Én valahogy úgy képzelem, hogy egy farkaséhes gój motoros brigád tagjai váratlanul beesnek az évek óta üresen tátongó pizzériába, kirendelik az étlapot, akkora számlát csinálnak, mint a Hells Angels éves költségvetése, és amikor a végén a pincér megkérdi tőlük, hogy ízlett-e, csak annyit mondanak:

Nem rossz, nem rossz, de magyaros nincs? Mert akkor jönnénk máskor is.

Erre aztán kétféle reakció lehetséges. Az egyik a bátor, kompromisszummentes, amit a Hunyadi téri görög giroszos képviselt a múltkor a sorban előttem álló, pelyhedző állú főiskolással szemben, amikor az bátortalan, elcsukló hangon reszelt sajtot merészelt kérni a giroszára:

Ez itt egy görög étterem, öcsi. Átmész szembe, ott a CBA, reszelsz rá magadnak sajtot.

A másik az opportunista hozzáállás, amikor a vendéglős aláveti magát a magyaros ízlésvilág által támasztott követelményeknek, és egy életem, egy halálom alapon felveszi az étlapra a magyaros pizzát, a magyaros hamburgert meg a magyaros szusit: tökmindegy, mi a kiindulópont,

a lényeg, hogy disznó legyen benne.

Attól lesz ugyanis magyaros. A Papírtigrisből, a magyaros szusi hazai apostolától a II. kerületbe rendelni a villamosfonódás miatt sajnos nem lehet, úgyhogy személyesen zarándokoltam el a Bécsi út és a Vörösvári út sarkára, hogy beszerezzem a csodát.

A Papírtigris étterem festői környezetben, a hegyek lábánál húzódik meg:

A teraszról nyílik a világ egyik legszebb panorámája:

A szomszédos kézi autómosó (Car Wash) a hívogató, párducmintás kanapéval bármilyen vadregényes környezetben, akár Albuquerque-ben is megállná a helyét:

Odabent nincsenek sokan, de az üvegmozaik ablakok mindenért kárpótolnak:

A magyaros szusi az étlapon nem szerepel, az asztalokon dedikált tábla hívja fel rá a figyelmet:

A Papírtigris nem döglött tonhallal gurigázik, a kínálatában egyből négyféle magyaros szusi van:

• Rántott csirke, sajtkrém, chili, pritamin paprika
• Főtt tarja, főtt tojás, omlett, torma
• Gyulai kolbász, lilahagyma, mustár
• Kacsatepertő, lilahagyma, uborka, mustár

Egy-egy hatos adag 1350 forintba kerül, kétfajtát kértem, nyilván a két legmagyarabbat, tarjásat és kolbászosat.

Ez a tarjás:

Ez pedig a kolbászos:

Mint minden rendes szusi, természetesen ez is szójaszósz, wasabi (japán vízitorma) és pácolt gyömbér kíséretében, pálcikákkal érkezik.

Bár ha már magyaros, nyugodtan lehet kislábasból, kanállal fogyasztani, ahogy a nagyok:

Szakvélemények

Király: A kolbászos-lilahagymás szusi őszinte étel: (nyers) kolbász és (nyers) lilahagyma rizzsel. Ami azonnal felveti a kérdést, hogy mi szükség van erre, ki a fasz akarna kolbászt és hagymát enni rizzsel, amikor kolbászt és hagymát kenyérrel kell enni? A helyzeten csak ront a kolbász és a hagyma elhanyagolható minősége, ami megint csak felveti a kérdést, hogy mi szükség van erre, ki akarna rossz kolbászt és rossz hagymát enni rizzsel? Annyit még hozzátennék, hogy a világ legjobb kolbászából és a világ legjobb hagymájából készítve is teljesen értelmetlen lenne ez az étel.

Herczeg: A Magyar-Japán Világhídfő óta nem született ilyen nevetséges próbálkozás a két kultúra összehozására: a világ legfeleslegesebb étele egy elbaszott rizses hús, és csak az a szerencséje, hogy alig van köze a szusihoz. A kolbász csak egy darab parafadugó, de a tarjás verzió egészen tűrhető, csak hát 1350-ért nem éri meg egy adag menzakaja hidegen. Pláne, ha utána úgy fáj a gyomrod, mintha megettél volna egy ÁNTSZ-közleményt.

Tbg: Ha szereted a hideg rizst és a kolbászt, akkor nem fogsz csalódni. Ha mindezért még 1350 forintot sem sajnálsz, akkor meg pláne. A valóságtól teljesen elrugaszkodott kísérlettel kapcsolatban Arkhimédész régi bölcseletét érzem helytállónak: "Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a magyar szusit."

Bede: 2014 végén nyílt meg Londonban Európa legjobb szusizója, az Araki. Itt egy átlagos étkezés 400 fontba, tehát nagyjából 175 000 forintba kerül fejenként, és akik ezt kifizették, mind azt mondják, hogy nagyon jó a szusi, de azért nem olyan jó, mint Japánban. Amiből le is vonható a tanulság: olyan szusi, mint amilyen Japánban van, csak Japánban van.

Nekem ezért is szimpatikusabbak a szusit a helyi viszonyokhoz adaptálni próbálók, mint akik fonnyadt lazacot, mirelit tonhaldarabot és egy állott, enyhén büdös kagylót szolgálnak fel autentikus japán élményként. A california rollt feltaláló Hidekazu Tojótól a perui japán közösség nikkei konyhájáig sokaknak sikerült már a szusi alapjaira építve normális ételt kitalálniuk.

A magyaros szusi tehát egyáltalán nem szentségtörő próbálkozás. A gyulai kolbászos verzió viszont az, különösen ebből a rossz minőségű és erős mellékízű kolbászból, de az az érzésem, hogy ez az izé tökéletes alapanyagokból is rossz lett volna. Wasabival extrabizarr és nagyon rossz íze volt.

A tarjás-tojásos-tormás modellel viszont semmivel sem volt rosszabb, mint a budapesti szusiátlag. Még a szójaszósz is illett hozzá többé-kevésbé. Szóval én feltekerném benne a torma erejét (úgyis jobb, mint ez a műwasabi, amit Magyarországon kizárólag kapni lehet), átnevezném budapest rollnak, és kitelepülnék vele a Szigetre. Tuti siker.

anarki: fanyalgunk, fanyalgunk, de azért csak elfogyott szinte az utolsó falatig. (A képen látható legutolsó falat azért maradt meg, mert valaki beleevett.)