Tömegjelenetek vannak a Telenor üzleteinél

Péntek után hétfőn is újult erővel rohanták meg a Telenor ügyfelei a cég boltjait. Helyszíni tudósítónk szerint feszült a hangulat, az emberek nem örülnek, hogy ilyen nagy sorokat kell kiállniuk.

IMG_4939

A tömegjelenetek oka az, hogy a Telenor tarifát emelne, amit az NMHH döntése értelmében csak úgy tehet meg, ha erről előtte értesíti ügyfeleit. Pontosabban csak úgy, hogy ha a szerződésmódosítás előtt emlékezteti ügyfeleit arra a jogukra, hogy visszautasíthatják a kedvezőtlen módosítást. Ezzel a jogukkal természetesen sokan élni is kívánnak.

Ezért már pénteken rengeteg ügyfél rohanta meg az üzleteket, de a szombati RTL-es híradás nyomán továbbiak indultak meg. A Telenor egyszerűsített ügyintézést vezetett be, hogy kezelni tudja a helyzetet. Délben azt ígérték, hogy néhány óra alatt föláll az új rendszer, és megszűnhetnek a sorok. Például a call centeren keresztül egyszerű hívással is vissza lehet utasítani a megemelt díjakat.

A közelműltban két mobilszolgáltató, a Telenor és a Telekom is tarifaemelésről döntött, a megváltozott üzleti környezet miatt. A kormány korábbi ígérete ellenére nem csökkentette a szektor különadóját, emelkedtek a frekvenciahasználati díjak, és ezeket a többletköltségeiket próbálják kompenzálni a mobilcégek. Az NMHH először megpróbálta akadályozni a díjemelést, aztán rájött, hogy ez nem lehetséges, így fölszólította a cégeket, hogy minden ügyfelet értesítsenek: jogukban áll nem elfogadni a szerződésmódosítást.

Tehát, akik nem egyeztek bele az emelésbe, azok maradhatnak a régi tarifacsomagjukban, egészen addig, amíg a szerződésük le nem jár, vagy a díjcsomag meg nem szűnik. Ezeket a díjcsomagokat előbb-utóbb úgyis kipörgetik a szolgáltatók.

A Mammutban a T-Mobile üzletében is hosszú volt a sor
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.