Görögország jegybankja szerint erkölcsi kockázat lehet a görög bankokat életben tartani

gazdaság
2015 július 07., 11:01
comments 38

ela

Egy nappal arra, hogy még erősebben megszorította az összeomlás szélén álló görög bankokat, fontos tanulmánnyal jelentkezett az Európai Központi Bank (egyben Görögország jegybankja).

Ebben egy rövid részben arról is írnak, hogy milyen körülmények között szabad pénzt adni a sürgősségi likviditási támogatásból (ez az, amin a görög bankok csüngenek, hogy ne fussanak ki a pénzből). Megállapítják, hogy ez alapvetően nemzeti hatáskör, tehát a nemzeti tagjegybank a felelős érte – Görögország esetében tehát a görög jegybank, ami az EKB része. De az EKB vezetése közbeszólhat.

Újdonság, hogy hozzáírták ehhez a részhez, hogy lehet ellenkezni a támogatás ellen, ha az növeli az erkölcsi kockázatot. Tehát ha gyanús, hogy az egyik szereplő vissza fog élni ezzel, mert valaki mást terhelnek a költségek.

(Bloomberg, ECB)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.