Kiengedték az előzetesből a Hungária Értékpapír operatív igazgatóját

bűnügy
2015 július 09., 16:32
comments 49

M. Ádám a Hungária Értékpapír operatív igazgatója volt, május közepe óta előzetesben ült cége elég komoly csalás- és sikkasztássorozata miatt, most viszont kiengedték – tudta meg a hvg.hu a férfi ügyvédjétől.

Az ügyvéd szerint csak azért terelődött a gyanús M. Ádámra, mert az alatta dolgozók "be akarták mártani" védencét. A nyomozók viszont azt gondolják, hogy ő forgatta át az ügyfelek, köztük önkormányzatok 2,2 milliárdját értéktelen Hungária-kötvényekbe.

Meglepetésre másodfokon úgy döntött a bíróság, hogy nem hosszabbítja meg az előzetest.

Mindeközben a cég valódi vezetőit, így S. Istvánt (Mágnás Pista bá) és K. Lászlónét (Jolika) csak egy magánügyfél 300 millió forintjának elsikkasztásával vádolják. Pedig ők elég gyanús, hogy még piramisjátékot is szerveztek Cegléden Biztonság Trade néven.

(hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.