45 font pótdíjat kellett volna fizetnie a boygroup tagjának, de inkább magára vette az összes ruháját

külföld
2015 július 10., 14:57
comments 140

Kórházban ápolták glasgowi útja után a Rewind nevű brit boygroup egyik tagját, a 19 éves James McElvart. MvElwar és társai Stanstedből utaztak szülővárosukba, Glasgowba az EasyJet járatával. A banda négy tagja már becsekkolt, amikor McElvarral közölték, hogy két csomagja közül az egyiket fel kell adnia.

"Azt mondták, hogy vagy kifizetem a 45 fontos pótdíjat, vagy várok holnap reggelig, hátha arra felvihetem; kidobhatom a ruháim vagy magamra vehetem mindet" - mesélte. Ő ez utóbbit választotta, így végül

  • három farmerban;
  • két tréningnadrágban;
  • hat trikóban;
  • öt pulóverben;
  • két kabátban;
  • fején két sapkával

szállt fel a gépre, ahol aztán csaknem hőgutát kapott. A gépen szerencséjére egy mentős is utazott, ő ápolta addig, amíg végül kórházba nem szállították. (Via NME)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.