A balatonfenyvesi CBA mégsem kér felmentést a vasárnapi zárvatartás alól, a kormány pedig úgy tesz, mintha ez az ő érdemük volna

POLITIKA
2015 július 10., 18:57
comments 72

A balatonfenyvesi CBA vezetője maga kezdeményezte korábban megadott vasárnapi nyitvatartási engedélye visszavonását, tájékoztatta az RTL Klub Híradóját a megyei kormányhivatal. Ez az a CBA, amelyik egy darab málnaárust minősített termelői piaccá, így szerezve engedélyt a vasárnapi nyitvatartásra.

Azt, hogy a kormányhivatal - mint most kiderült, a boltvezető saját kérésére - visszavonta az engedélyt, a kormány illetékese, Glattfelder Béla gazdaságszabályozási államtitkár igyekezett saját sikerének betudni. Ő volt ugyanis, aki kedden hatósági vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. Olyan nagy szavaktól sem riadt vissza, mint hogy

"győzött az igazság",

bár, mint most kiderült, a hatóság semmilyen vizsgálatot nem folytatott le, mert a boltos maga kérte az engedélye visszavonását.

Előtte még Kovács Zoltán kormányszóvivő is arról beszélt, hogy minden hasonló próbálkozást meg kell törni, gondolom azért, hogy

nehogy már véletlenül nyitva legyen akár csak egy bolt is a nyári főszezonban a Balaton partján.

(RTL Híradó via HVG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.