A Nobel-békedíjas Malala Juszufzai 18 éves lett, nyitott is egy iskolát szíriai menekült lányoknak

oktatás
2015 július 13., 12:14
comments 77

Minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasa, Malala Juszufzai hétfőn ünnepli tizennyolcadik születésnapját. Mi mással telne ez, mint ami az egész életét kitölti: az oktatás fontosságát propagálta. Ezúttal Libanonban, a szíriai határ közelében nyitott meg egy középiskolát menekült lányok számára.

Malalát 2012-ben támadták meg tálib fegyveresek otthonában, Pakisztánban, miközben épp hazafele tartott az iskolából. Komoly sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást. Később a rá és családjára ömlő halálos fenyegetések miatt Angliába költözött, azóta is ott él. Az oktatás fontosságának elkötelezett képviselője lett.

photo_camera (VEGARD WIVESTAD GROTT / NTB SCANPIX / AFP)

A most átadott iskolába több mint kétszáz, 14 és 18 év közötti szíriai lány járhat majd. Az iskolát a Malala Alapívány finanszírozta. Az alapítvány közleménye szerint az iskola a libanoni oktatási minisztériummal együttműködve fog képesítést adni, a cél pedig az, hogy az ide járó lányok olyan képességekre és tudásra tegyenek szert, amivel képesek lesznek boldogulni az életben.

Malala is közleményt adott ki, ebben az áll, hogy

Megtisztel, hogy a tizennyolcadik születésnapomat Szíria bátor és inspiráló lányaival tölthetem. 28 millió gyermek nevében vagyok itt, akiket a fegyveres konfliktus tart távol az osztálytermektől. AZ ő bátorságuk és elszántságuk, hogy folytathassák az oktatást ilyen nehéz körülmények között is, világszerte inspirál embereket, és a kötelességünk, hogy kiálljunk mellettük.

- mondta, majd azzal folytatta, hogy ezt az üzenetet el fogja vinni az ország és a világ vezetőinek. És azt is, hogy magukra hagyják a szíriai embereket, különösen a szíriai gyermekeket.

(NPR)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.