Fekete Péter: „Mit neked cirkusz!” mottóval társadalmi eszmecsere indult

KULTÚRA
2015 július 14., 13:05
comments 121
  • Óriási cirkuszművészeti kommunikációba kezdett a kormány.
  • De mi az a cirkusz?
  • És mi az a művészet?
  • Na és mi az, hogy mi az?

A cirkuszművészet legújabb kihívásainak is megfelel majd a Fővárosi Nagycirkusz új épülete – mondta el az MTI-nek Fekete Péter, a „nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztos”, miután a kormány nemrég döntött az intézmény költöztetéséről.

Fekete Péter arról is beszélt, hogy „Mit neked cirkusz!” mottóval társadalmi eszmecsere indult művészek, színházi szakemberek és a közvélemény bevonásával arról, hogy kinek mit jelent a cirkusz, mint művészeti ág. (Nekem egyébként ezt jelenti.)

Mint mondta, a kormány döntése a cirkusz elköltöztetéséről fontos, mert így egy helyre kerülhet minden, ami az oktatástól a próbahelyiségeken át cirkuszművészethez tartozik. „Ehhez keressük a megfelelő helyet a Városligeten belül” – mondta.

A havonta egyszer jelentkező ARTista Café elnevezésű kezdeményezés hátteréről azt mondta: „az a tény, hogy egy Európa közepén is komoly tradíciókkal és nagyon jó pozícióval bíró művészeti ágából, a színház világából kértek fel egy színházigazgatót a miniszteri biztosi posztra, számomra azt mutatja, hogy a kulturális döntéshozók a cirkuszművészetben nem a popularitást, nem a vásáriságot, hanem a művészetet látják”.

Fekete Péter úgy vélte, hogy a cirkusznak ugyanúgy üzenete van, mint bármelyik művészeti ágnak, de itt ezt kevésbé keresik az emberek, vagy ha keresik is, erről nem volt korábban konzultáció.

A beszélgetéssorozat lehetőséget teremt arra, hogy akár művészettel foglalkozók vagy a művészeti életben aktívan szerepet vállalók, laikusok, cirkuszt szeretők és nem szeretők elmondhassák a véleményüket arról, hogy mit szeretnek, és mit nem szeretnek a művészeti ágban, milyen változásokat látnának szívesen.

Az előadóművészetek nagyon komoly hatással vannak egymásra, és ezek közül a cirkuszművészetben is sok megjelenik, összekapcsolódik. Az artista produkcióját is kiegészíti például a fény, a zene, a díszlet és a kosztüm.

„De mi az artista művészetének az üzenete? A megvalósítható csoda? A kitartás művészete? Meg kell keresni, mit ad nekünk a látvány, hogy a produkciót nézve mi az, ami lecsapódik bennünk vagy lecsapódik-e bármi is?”

– tette fel a kérdést Fekete Péter.

„Vajon mi jut eszébe a nézőnek, ha az artisták számát nézi? Esztétikai szépség? A csillogás a szemében, hogy azzal foglalkozhat, amit szeret? Vagy a bizalom? Az, hogy beleteszem az életemet egy másik ember kezébe? Nekem van ilyen bizalmam a saját kollégám felé?”

– tette fel az újabb kérdéseket Fekete Péter, aki szerint ezekhez hasonló kérdéseket szeretnének megfogalmazni, hogy lássák, kinek mit jelent az, ha egy cirkuszi produkciót megnéz.

Kétféle ember van: az egyik, aki szereti a cirkuszt, a másik, akit a cirkuszművészet nem nagyon érint meg; aki szereti a cirkuszt, azt meg kell tartani, aki nem, azzal el kell kezdeni beszélgetni – mondta Fekete Péter. Ezért a cirkuszba nem járó közönséget azokon a művészeti ágakon keresztül szeretnék megszólítani, amelyeket ők „használnak”, legyen az az irodalom, a képzőművészet, a komoly- vagy akár a könnyűzene.

Mint mondta: „Nemrég Carbonfools-koncertnek adott otthont a Fővárosi Nagycirkusz. Ha abból az ezer fiatalból, aki itt megfordult legalább néhányat be tudunk csábítani, ha tudunk velük beszélgetni, ha rá tudjuk venni őket, hogy fogalmazzák meg gondolataikat erről a területről a konzultáció céljából létrehozott weboldalon, lehet, hogy adnak majd olyan tippeket, amelyekre mi nem gondoltunk. Ezt majd beépítjük abba a stratégiába, amely megpróbálja meghatározni, hogy milyen legyen a cirkusz három-öt év múlva, hogyan lesz majd tele a nézőtér 17-25 éves nézőkkel, akik a romkocsmában azon vitatkoznak, hogy miért jó cirkuszba járni.”

A miniszteri biztos arról is beszélt: az új cirkuszi irányzatok előretörésével elkerülhetetlen, hogy bizonyos elemek kikopjanak a területről. Régen például a cirkuszban mutatkozott be a legerősebb ember és a kétfejű birka is. Ma már az erős embereket a televízió és az internet segítségével bárki láthatja, ahogyan a furcsaságokat is, ezért ezek gyakorlatilag szinte teljesen kikoptak a cirkuszból.

Azzal kapcsolatban, hogy az állatvédők által ellenzett állatos számok kikophatnak-e végleg a műfajból, azt mondta:

„Akik fölemelik a hangjukat az állatokkal való bánásmóddal szemben, azoknak be kell mutatni, hogy melyek azok a számok, amelyek ember és állat harmóniáját sugározzák és azon is alapulnak.”

A cirkusz mellett az artistaképzés is reformokra szorul. „Régen a színművészeti egyetem, a balettiskola és az artistaképző iskola egyenrangú művészeti képzést nyújtó intézmények voltak. Első számú törekvésünk, hogy visszaemeljük az artistaképző színvonalát ezeknek a művészeti képző intézményeknek a szintjére tartalmilag és a társadalomban lévő pozíciót tekintve egyaránt” – mondta.

A MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. pályázatot írt ki a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola igazgatói pozíciójára. Most keresik azt az oktatásszervezéshez, intézményreformhoz jól értő és a törvényi feltételeknek is megfelelő személyt, aki partner lenne abban, hogy az artistaképző iskola komoly szakmai hagyományaira építve megújítsa az intézményt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.