A címben szereplő idézet egy kutyát sétáltató fiútól származik, akivel a Szent István bazilika előtti téren találkoztam. Ez a srác pár száz emberrel együtt ment ki kedden este tüntetni a magyar kormány menekültpolitikája, azon belül is leginkább a szerb-magyar határra tervezett drótkerítés ellen.

A délután hatra a bazilika elé meghirdetett gyülekezőre még nem ért oda mindenki, a nagyjából 20 perces vonulás után a Kossuth téren már valamivel nagyobbnak látszott a tömeg. A transzparensek legtöbbjén bevándorlókat támogató feliratok szerepeltek, mint

„Az ég kék, a fű zöld, a migráns EMBER.”

vagy

„A legjobb barátom is bevándorló.”

vagy

„Jézus is migráns volt.”

vagy

„Egy ember nem lehet illegális.”

De volt néhány antikapitalista szlogen meg magyar és EU-s zászlók is. Összességében talán az egész rendezvénynek sikerült elkerülnie a Fidesz által az ilyen rendezvényeknek állított legnagyobb csapdát: nem volt agyatlanul bevándorlóbarát a tüntetés. Pedig ez az attitűd adná magát, sokan úgy érzik, hogy az egyoldalúan gyűlöletkeltő kormánypropaganda ellen az egyoldalúan pozitív ellenkampány lehet csak hatásos.

A keddi tüntetés szónokai és az általam sebtében leszólított pár vonuló azonban egészen kiegyensúlyozottan álltak a témához. Ez a tüntetés

nem elsősorban a bevándorlók mellett, hanem a kormány képmutató migrációs politikája ellen szerveződött.

Az elsőként, még a bazilika előtt beszélő vajdasági Gyantár Edit általánosan fogta meg a témát, többnyire a multikulturalizmusról, és annak előnyeiről beszélt, ez a megközelítés viszont ugye már csak azért sem lehetett különösebben erős, mert a magyar társadalomban eleve hatalmas vita van arról, hogy a kultúrák egymás mellett élése és gyakori érintkezése támogatandó vagy visszaszorítandó dolog.

A Kossuth térre érkezve, és lebontva a szervezők által emelt, jelképes kerítést, már többnyire a kormány konkrét intézkedéseit támadó beszédek várták a tüntetőket. Iván Júlia, a Magyar Helsinki Bizottság jogi előadója azt sorolta, hogy mire lenne elég az a több milliárd forint, amit a magyar költségvetés a szerb-magyar határon húzódó kerítés megépítésére akar költeni. Szerint ebből hosszú évekig működne a jelenlegi magyar menekültellátó rendszer, ami például a stadionépítésekre szánt pénzekkel összehasonlítva még mindig iszonyatosan kevés forrást emészt fel.

Ez tényleg komoly támadási pont, sokan fel is hozták a stadionokat. A sportlétesítményekre költött tízmilliárdokból érdemi átalakításokat lehetne véghez vinni a magyar menekültellátásban, talán képessé is válhatna ez az ország arra, hogy valóban integrálni tudjon a gazdasága számára egyébként szükséges külföldi munkavállalókat. Ráadásul adófizetőként mindenki joggal gondolhatja úgy, hogy a Szíriából, Afganisztánból, Irakból és afrikai államokból menekülőknél talán jobb helyen van az államkasszába befizetett pénze, mint az ország ki tudja melyik végén, egy harmadosztályú focicsapat szuper, új stadionjában.

A keddi tüntetés messze leghatásosabb beszédét egy, a menekültügybe csak nemrég csöppent önkéntes, Kékesi Márk tartotta. Ő a MigSzol (Migráns Szolidaritás) Szeged képviseletében érkezett Budapestre. Ez a MigSzol Szeged egy pár hete, önkéntes alapon megszerveződött szegedi társaság, ami segíteni igyekszik a bevándorlókon.

Ételt, italt, ruhát és emberi szót kínálnak,

mert úgy érzik, emberi mivoltukból fakadó kötelességük, hogy amennyit tudnak, segítsenek a rászorulókon. Kékesi szerint sokszor nagyon meghatódnak a menekültek már csak azon is, hogy emberszámba veszik őket, hiszen sokuk több ezer kilométeres útja során Szegeden találkozik először valamilyen fokú megértéssel. A szegedi önkéntes szavai hatalmas tapsot kaptak, ami érthető is: ilyen alkalmakkor azért jó kicsit büszkének lenni arra, hogy pár szegedi magyar mégiscsak megpróbálja megadni a menekülteknek azt az emberséget, amiért azok nyugat felé vándorolnak.

A MigSzol Szeged munkája komoly helyi összefogást szült, rengeteg adományt tudtak gyűjteni, pedig sosem kértek semmit. Ma már segíti őket az egyetem, az összes helyi egyház, és a szegedi önkormányzat is adott nekik egy faházat meg mobilvécéket, miután a MÁV kitette őket a szegedi vasútállomásról. A MigSzol Szeged segíti a menekülteket a számukra kijelölt táborok megtalálásában is, hiszen a menedékkérők csak magyar nyelvű tájékoztatást kapnak a hatóságokról, amire ugyan rá van írva, hová kell menniük, és az is, hogy a táborig ingyenesen használhatják a magyar tömegközlekedést, de mindez nekik nem mond sokat. Kékesi szerint

ezzel sok helyi taxis vissza is él.

A szónok arra is kitért, hogy a déli határvidéken élők élete mennyire összefonódott az északi szerb településekkel.

„Az én zsebemben a magyar forint mellett mindig van szerb dinár is. Nem azért, mert seftelni járnék, hanem mert sosem lehet tudni, hogy egy baráti meghívás miatt mikor megyek a határ másik oldalára.”

Abban pedig, hogy ez a fajta életmód kialakulhasson, sokat jelentett az aktuális szerb és magyar kormányok jó viszonya, ami most megromlani látszik a kerítés miatt. Kékesi szerint

ezt a kerítést most szomszédok, barátok, rokonok közé akarja húzni a magyar kormány.

„Mert a menekültek áradatát nem fogja tudni megállítani. Aki eljutott idáig, az nem fog egy kerítés miatt megállni. (...) De ez a kerítés nem is a menekülteknek szól, hanem üzenet a magyar választóknak. Ebben a formában viszont pénzkidobás, mert a kerítésre szánt pénz sokkal jobb helyeken is el lehetne költeni.”

Az utolsó felszólaló, Rodgers Amy a MigSzol Csoporttól, leginkább az EU felé áramló menekültek előtt lévő fizikai és bürokratikus akadályokról beszélt. Azt mondta, hogy az EU kényszeríti illegalitásba ezeket az embereket azzal, hogy vízum nélkül nem engedi be a háború sújtotta országok lakóit a tagállamaiba, és azzal, hogy komoly bírságokat ró a vízum nélkül beutazókat röptető légitársaságokra. A menekültek ezért kénytelenek több országon át gyalogolni, vagy lélekvesztőkben hánykolódni a Földközi-tengeren, remélve, hogy egyszer elérik az olasz partokat.

Rodgers szerint a megoldás az lenne, ha ezeket a bürokratikus akadályokat lebontanák az országok, és több, kicsi, de városközpontok közelben lévő menekülttábort állítanának fel, ahol a menekültek kapcsolatba kerülhetnének a városlakókkal és viszont. Így az intergráció is könnyebben menne.