Beült a parlamentbe, öt éve kussol, és ezért az egészért 55 milliót kap

A fideszes Bíró Márk a legnagyobb király.

2010-ben jutott be a parlamentbe a Nógrád megyei pártlistáról, ezért az elősző ciklusban havi 394 320 ezer forintos alapfizetése mellé 414 ezer forint választókerületi pótlék is járt neki, meg 116 ezer forint lakhatási támogatás. 2014-ben már országos listáról jutott be, ezért havi bruttó 748 ezer a fizetése. A Blikk számításai szerint így az utóbbi 5 évben 55 millió forintot keresett.

A képviselők között ez nem kiemelkedő teljesítmény.

Az viszont kiemelkedő, hogy Bíró az elmúlt öt évben

egyszer sem szólalt fel a parlament plenáris ülésén.

Ezzel egyedül áll a mezőnyben, a némaság hófödte ormáról tekint a karattyoló plebszre.

Bíró jelenleg a honvédelmi bizottság tagja is, öt év alatt összesen 10 indítványt terjesztett be. Ez is elég kevés, képviselőtársainak többsége ennél többet dolgozik.

A 444-nek már két éve is szemet szúrt Bíró Márk csöndes természete, Herczeg Márk meg is kérdezte a képviselőt, hogy miért nem szólal fel a parlamentben. Ezt válaszolta:

„Véleményem szerint az országgyűlési képviselő egyik fő feladata, hogy megismerje a választók véleményét és képviselje azt. A képviselet egyik formája a felszólalás, amit több helyen is megtehet, például a parlamentben vagy frakcióülésen. Én ott szólaltam fel először, ahol véleményem szerint először kell ahhoz, hogy megfelelő támogatásban részesülhessen a képviselő, hogy a képviselt témát végig is tudja vinni, ez pedig a frakció előtti felszólalás. Javaslataim elfogadásra is kerültek. Jómagam a munkacsoport vezetésén kívül a szaktárcák közötti egyeztetések állandó résztvevője voltam és vagyok, ahol a frakció és a munkacsoport álláspontját képviselem és nyomon követem ezen tárgyú előkészítések törvénnyé válását.”

Bírót ma is próbáltam hívni, de kinyomott. Most biztos nem tud beszélni :DDDDD

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.