Egy skót pubban többé nem szoknyában dolgoznak a pincérek, mert túl gyakori volt a részegen péniszre markolás

Inverness városában működik a Hootananny pub, ami tradicionális skót kocsma, zenével, remek sörökkel, rettenetes ételekkel. És idáig természetesen skót szoknyás pincérekkel, akik a helyi hagyományoknak megfelelően persze nem is hordtak semmit a szoknya alatt. De ennek most vége, Ian Howie ügyvezető panasza szerint ugyanis a helyre járó részeg nők miatt ezt a szokást el kellett engedniük.

Jellemzően mindig vicceskedve indult az inzultus, megkérdezték, hogy valódi skótok-e, utalva, hogy van-e vajon alatta bármilyen alsónemű. De ahogy ment előre az este az italokkal, sokszor jobban eldurvultak a dolgok. Főleg azoknak a pincéreknek volt nehéz, akik épp leszedték az asztalokat és tele volt a kezük korsókkal vagy tálcával, hiszen ők védekezni sem tudtak.

A helyzet állítólag eléggé bosszantotta a személyzetet, akik szerint ha mindez fordítva történne, és részeg férfiak nyúlkálnának női pincérek szoknyája alá, a rendőrség már rég fellépett volna. De ők teljesen védtelenek.

A hely tulajdonosa is belátta már, hogy ez így nem mehet tovább, miután hétfőn a személyzet közölte, hogy nem hajlandóak szoknyában dolgozni őket, mert szexuálisan zaklatják őket. És mivel a személyzettől nem akart megválni, belement, hogy mostantól nadrágot hordjanak. E mellé pedig táblákat is ki fognak tenni, figyelmeztetve a vendégeket, hogy ne fogdossák a személyzetet. (ScotlandNow)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.