Segítség! Magyarországot ellepik a pontok!

idióta rekordok
2015 július 23., 13:01
comments 117

Hol van már az az idő, amikor legfeljebb bevásárlóközpontok voltak Magyarországon? Hazánkat az utóbbi években ellepték mindenféle, a 90-es évek divatját idéző pontok, gyakorlatilag már pontnagyhatalom is vagyunk.

Olyannyira, hogy aki még nem látott pontot, az nem is magyar. Úgy látszik, hogy az állam, ha valamit népszerűsíteni akar, először létrehoz hozzá egy pontot, és csak azután kezd bele bármibe. Vagy legalábbis akkor, ha uniós pénz a tét. De nem csak az állam jár élen, vannak félállami pontok (OTP Ingatlanpont) és civil pontok is (Kék Pont, SzeretetpontPick Pack Pont), úgyhogy mindenképp szükség lenne Pont pontokra.

photo_camera Magyarország első pontpontja

Mielőtt végképp elvesznénk a ponttengerben, megpróbáljuk a lehetetlent, és elindítjuk a 444 pontgyűjtő akcióját. Aki lát bármilyen kőkemény állami, kormányzati, önkormányzati, üzleti, civil vagy egyéb megdöbbentő pontot a hét határ között, küldje be (ha lehet, képpel) a megirom@444.hu-ra, „pontok” tárggyal. Azt pedig, aki az összes pontot végigjárja, és leadja a pontgyűjtőkártyáját, egy piros ponttal jutalmazzuk meg.

Segítségképp – a teljesség igénye nélkül – megpróbáltuk összeszedni azokat a pontokat, amiket az elmúlt években a terv szerint magyar emberek millióinak kellett vagy lehetett volna felkeresnie. Vigyázat: mindegyik jobb, mint a másik. (Legtöbbször helytelenül különírják a kifejezéseket, így mi sem a nyelvileg helyes, hanem a hivatalos változatot használjuk.)

Térképbemutató pont

Nehogy azt higyje bárki, hogy a pontterjesztés egy Orbán–kormány-specifikus dolog. Már 2006-ban is avattak értelmetlen pontokat.

Rezsipont

Itt lehet rezsizni. Az országban 20 helyen alakítottak ki rezsipontokat. Ide a rezsicsökkentéssel összefüggő kérdésekkel, sőt, „vélelmezett jogsértékkel” térhet be bárki. Átlagosan napi 1,5 ember keres fel egy rezsipontot. Tehát a kormány szerint népszerűek:

Holokauszt-emlékpont

Ilyen is van Dabason, méghozzá térségi.

Európa Pont

Úgy tűnik, Európából jön a divat: „Az Európa Pont az Európai Unió közösségi tere Budapesten, melyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája tartanak fenn.” Csak egy példa a közösségiségre: „A Föld napján, április 22-én az Európa Pont tradícióinak megfelelően színes programmal készülünk: Bálint Gyuri bácsi (»Bálint gazda«) beszél majd a fenntarthatóságról és a fenntartható gazdálkodásról, olyan példákat ismertetve, amelyeket mindannyian követhetünk, akár nagyvárosban, akár faluban élünk.”

Új Nemzedék Kontaktpont

új nemzedék kontaktpont

Nem világos, mire jók a fiatalságot célzó fiatalos fiatalpontok, nyilván nem a kontaktsportokról van szó, de az EU-s pénz is pénz.

Önkéntes pont

Önként el lehet menni Iszkaszentgyörgyre, ahol ezzel próbálják népszerűsíteni az önkénteskedést. Sok sikert!

Reneszánsz pont

2011 óta Zombán lehet reneszánszolni. „A kőfaragvány a Rozsnyai Mátyás sétányon kapott helyet a Mátyás királyt és Beatrix királynét ábrázoló trón mellett. Az emlékpont kialakítását a Sakk-kultúráért Alapítvány kezdeményezte, így érthető a helyválasztás, hiszen Beatrix királynét tartják hazánk első sakkozójának” – írta az átadásról a Teol.

Életmentő pont

Itt lehet életmenteni. Az elsőt maga Tarlós István főpolgármester adta át, és kb. 50 ilyet ígért. 2010-ben kezdődött minden, a help.hu most nem elérhető.

Turista bázispont

Balatonfűzfőn áll, rajta a kőbe vésett felirat: „Mozdulj, túrázz! Magadért, családodért, egymásért!”

Turisztikai információs pont terminálok

Ez az előbbinek egy továbbfeljelesztett változata. (Egyébként a terminálok a jövő pontjai, ezért is történelmi jelentőségű ez az ötvözet.)

Jogpont+

Ez a magyar Better Call Saul: ingyenes jogi tanácsadás állami és EU-s pénzből. Érdemes sokat jogni.

Kamrapolc-pont

Itt lehet polcolni. A Kamrapolc-program (ti. programnagyhatalom is vagyunk) célja, hogy „a jó minőségű magyar kézműves- és élelmiszeripari termékek, hungarikumok elérhetővé váljanak a külföldi és belföldi turisták számára, felkerüljenek a turisztikai szolgáltatók polcaira”. A terv szerint az év második felében 12 kamrapolc-pont indulhat el.

Emlékpont Közéleti Pont

Ez talán a műfaj egyik tautologikus csúcsa. Lázár János felesége, Lázárné Megyeri Zita az Emlékpont Közéleti Pont előadás-sorozatának előadásán mondta el a kulcsmondatot: „Feleség, anya, egy jótékonysági szervezet vezetője, a közéleti szereplő felesége – sokféle szerep, amelyek között egy nőnek nőnek kell maradnia, hogy férje is nőként tekintsen rá.”

NAVA-pont

Itt derül ki, hogy hol lehet navázni.

Budapest Duna Kontakt Pont

Ennek a Duna-stratégiában résztvevő államokat kell segítenie a stratégia projektjeinek megvalósításában és az együttműködés erősítésében – jelentette be Medgyesy Balázs Duna stratégiáért felelős kormánybiztos.

Dohányzás Leszokás Támogató Pont

dohányzás leszokás pont 02

Itt lehet leszokni, de hogy mi kerül ezeken (↑) több millióba, az hónapok óta rejtély.

Értékesítési pont

„A Magyar Államkincstár 23 új állampapír forgalmazási ponttal bővítette hálózatát, melyek közül az elsőt Jászberényben nyitották meg.”

Quaestor-ügyintézési pont

A kormány divatérzékenységére jó példa, hogy ha beüt a Baj, bármikor előránt egy jó kis pontot a kalapjából.

Quaestor pont

Persze mielőtt jön a Baj, addig szintén pontokon lehetett quaestorni.

Vágópont

Itt lehet vágni. A sertés- és marhavágópontokról illetve a baromfivágópontokról minden információ megtalálható a vagopont.hu-n. 2010 óta megnégyszereződött a számuk, így néz ki egy vágópontátadás.

photo_camera Fazekas Sándor agrárminiszter vágópontot ad át Fegyverneken (Fotó: Fazekas Sándor / Facebook)

Gemenc Vándorpont

Itt lehet vándoloni, bár ez igazából nem is pont, hanem egy „kerékpáros és ökoturisztikai bázis”.

KIVI Pont

Azaz Kertvárosi Ifjúsági Vidám Információs Pont. Egyébként ez is még az átkosból (2009) maradt ránk.

Egészségügyi áteresztő pont

Itt lehet áteredni. Mi más lehetne a válasz korunk legújabb kihívásaira, így a migrációra is?

János Vitéz Látogatóközpont

Ez Kiskőrösön lesz, de a haladók a tanösvényeket is elkezdhetik tanulmányozni.

Poptörténeti Emlékpont

Az állam viszonya a poppal egyetlen táblán, itt lehet popni. (Az emlékpontok alkotják a pontokon belül a legnagyobb alkategóriát.)

eMagyarország Pont

Itt lehet emagyarni.

OECD Magyar Nemzeti Kapcsolattartó Pont

Pont.

Szezonális Bűnmegelőzési Pont

„Diákok is segítik a bűnmegelőzési tevékenységet a Velencei-tó környékén.” (police.hu)

„Szeresd a magyart” Információs Pont és Vásár

Hungarikumokat bemutató információs pont nyílt Veszprémben. [Már nem bírom.]

444 Pont Hu

Korunk legújabb kihívásainak megfelelően a Magyar Jeti Zrt. az interneten alakított ki pontot, pont itt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.