Itt egy érdekes cikk Jonathan Gottschalltól, aki úgy gondolja, hogy jót tenne a küzdősportoknak, ha ismét engedélyeznék a pusztakezes (kesztyű nélküli) ökölharcokat. Gottschall egyénként irodalmár és MMA-edző, irodalmárként pedig az evolúció és az erőszak irodalmi megjelenése a szakterülete. (Amerikába van erre külön tudományágszerűség, úgy tűnik:  Darwinian literary studies.) Nemrég jelent meg Professzor a ketrecben című könyve, amelyben MMA-harcosként és edzőként szerzett élményeit dolgozza föl, az erőszak, a küzdősport, az irodalom és az emberi történelem összefüggéseit keresve.

Gottshall érvelése elég egyszerű, és logikusnak tűnik.

A pusztakezes öklözés a XIX. század vége óta egyet jelent a brutalitással, a szándékosan sérülést okozó, sportszerűtlen küzdelemmel. Többször betiltották, de mindig föltámadt valahogy. Legutoljára talán akkor, amikor az UFC (Ultimate Fighting Championship) megjelent Amerikában 1993-ban. De nem sokáig tartott a „puszta ököllel, ami belefér” időszak: egy-két év után az UFC, éppen azért, hogy beilleszkedjen a mainstream küzdősportok közé, elfogadottá váljon a politikusok és az szponzorpénzek felett rendelkező üzletemberek no meg persze a média előtt, elkezdte szigorítani a szabályait, és bevezette a kesztyűt is. Ettől mindjárt rendes, tisztességes sport lett. De a sérülés, sőt, a súlyos sérülés egyáltalán nem lett kevesebb. Miért?

A koponya csontjai vastagok és erősek. A kéz csontjai vékonyak, könnyen törnek. Amikor egy szivaccsal körbepárnázott kesztyűt húzunk a kézre, nem elsősorban az ellenfél koponyáját védjük, hanem bizony az öklöt. Persze, kevésbé fáj, ha egy kipárnázott boxkesztűvel kapunk egy pofont, mintha simán ököllel szájbavernének, de az, aki a pofont adja, még többet nyer: meg sem érzi az ütést, és újra meg újra teljes erővel támadhat.

A kesztyű tette igazán veszélyes fegyverré az öklöt.

Kesztyű nélkül a legerősebb és legbrutálisabb harcos sem volna képes arra, hogy hosszú percekig (profi boxban akár 12x3 percen át) teljes erőből támadja az ellenfél fejét. Sokkal kisebb erővel tudna ütni és sokkal kevesebbet. A legsúlyosabb, gyakran halálos sérüléseket a fejre kapott, sorozatos, nagy erejű ütésektől szenvedik el a harcosok. Ezeknek az agysérüléseknek a legnagyobb részét bizony csak kesztűvel lehet előidézni.

Sokakat talán azt téveszt meg, hogy a kesztyű bevezetése, az ökölvívás szigorú szabályainak kialakítása előtti időkre úgy emlékeznek, mint sok halálos áldozatot követelő, brutális és véres küzdelmek korszakára. Valóban voltak súlyos sérülések és nagyon véres meccsek a XIX. században, a kesztyű bevezetése előtt, de nem elsősorban a kesztyű hiánya volt a brutalitás oka. Akkoriban még tényleg teljesen mások voltak a szabályok: a bíró (ha volt egyáltalán) nem állította meg a küzdelmet, ha az egyik fél védekezésképtelenné vált, néha még a földön fekvő, tehetetlen ellenfelet is addig ütötték, amíg mozgott. A harcosok meccs közben brandyt vedeltek, és még a félholt, ájulásból éppen magához tért, félig öntudatlan versenyzőt is visszalökdösték a ringbe.

Az UFC-ben a kesztyű bevezetése okos húzás volt, ha a PR-értékét tekintjük. De biztonsági, a harcosok egészségvédelme szempontjából katasztrofális döntés – írja Gottschall a Daily Beasten.