Végre kiderült, miért lengenek szinkronban az ingaórák, ha egy falra kerülnek

meghökkentő tudomány
2015 július 27., 15:28
comments 113

Közel 350 évvel ezelőtt fedezte fel egy holland tudós és feltaláló, Christiaan Huygens, hogy ha két ingaórát rak a falra, a két óra idővel összhangba fogja hozni a lengéseit. A jelenség azóta is lázban tartotta a tudóstársadalmat, sok párhuzamos magyarázati modell is született, de nem volt konszenzusos válasz arra a kérdésre, hogy miért történik ez.

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány most ezt oldhatja meg: e szerint az ingák energiát továbbítanak egymásnak hangrezgés révén. Portugál tudósok a Lisszaboni Egyetem fizikatanszékéről álltak elő azzal a hipotézissel, hogy ezek a rezgések ingaóráról ingaórára haladhatnak, befolyásolva az inga mozgását, végül elérve az egyensúlyi szinkronba kerülést.

photo_camera Órák, még az összehangolódás előtt

Elsőnek egy összetett matematikai modellt fektettek le, majd két óra segítségével kísérletezni kezdtek. És mindkét módszertan szerint az derült ki, hogy igazuk van, tényleg ez történik: energiaátvitel a hangrezgések révén.

Ezzel nem csak egy régi problémát sikerült megfejteni, de az oszcillátorok működésének megértéséhez is sokat hozzátehet ez.

Amúgy a holland tudós, Huygens maga volt az is, aki az első ingaórát feltalálta még 1656-ban. Akkor ez számított a legpontosabb időmérőnek, kezdetben napi egy percnyi tévedés volt a maximum, amennyit elcsúszott, későbbi módosításokkal pedig ezt napi 10 másodperc alá tudta vinni. 1665-ben figyelte meg, hogy ha több óra kerül a falra, ingáik lengése összehangolódik. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt