Kövér szerint a vörös csillag = kék + szivárványszínű embléma

POLITIKA
2015 július 28., 11:57
comments 390

A héten még nem mondott erőset Kövér László, de most elment a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei magyar irodalomtanárok találkozójára Gyöngyösre. Az MTI tudósította az eseményről. Nemzetpolitika, Gyurcsány és Európa Gyurcsányjai.

"A második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása, amellyel kimondtuk azt is, hogy a két világháború közötti revíziós nemzetpolitikával szemben, a realitásoknak megfelelően, alkalmazkodni kívánunk a fennálló geopolitikai rendhez, tiszteletben akarjuk tartani a határokat – mondta Kövér.

Szerinte a nemzetpolitika a Kárpát-medencében, illetve a világban bárhol élő magyarság életlehetőségeinek védelmét, bővítését jelenti.

De lehet-e úgy beszélni a nemzetpolitikáról, hogy nem ejtünk egy-kkét szót a baloldalról?

"Az elmúlt 25 évben regnáló kormányok felerészben fontosnak tekintette ezt, másik fele azonban minimum negligálta a nemzeti szempontokat, vagy egyenesen nemzetellenes politikát folytatott" - folytatta Kövér.

A mélypontot természetesen Gyurcsány Ferenc jelentette, aki a "nyílt nemzettagadás politikáját valósította meg". Ugyan Gyurcsány már hat éve nem miniszterelnök, de Kövér szerint a nyílt nemzettagadás azóta is továbbél a baloldalon. Sőt, ez európai probléma.

"Ma már, tíz év távlatából azt látjuk: mindaz, amit a magyar baloldal sajátosságának, genetikai hibából fakadó torzult karakterének gondoltunk, az valójában az európai baloldal karaktere"

- fogalmazott Kövér.

E karakter alapján Kövér szerint

"a nemzetállamok, s bennük a nemzetek a haladás útján robogó gőzmozdony elől, amelyen 1917 után vörös csillag, most pedig kék meg szivárványszínű embléma szerepel, eltávolítandók".

A házelnök megítélése alapján, két nagy erőcsoport küzd egymással.

Az egyik oldal: a nemzetek feletti, nemzetek helyetti globális erőpolitika.

A másik oldal: akik azt gondolják, hogy az egyesült Európának a nemzetek Európájának kell lennie.

Kövér nem hagy kétségét afelől, hogy mi a helyes választás:

"Az egyesült Európában látjuk azt a lehetőséget, tágabb mozgásteret, amelyet kihasználva, ezen határok fölött meg tudjuk valósítani a nemzet integrációját, élő, organikus szövetté tegyük újra a magyar nemzetet”.

Ha azt hinnénk, hogy a több mint tíz éve tartott kettős népszavazás már a múlt, akkor is tévedünk.

"Nem lehet semmissé tenni a 2004. december 5-i népszavazás következményeit. Különösen a fiatalabb generációban okozott olyan sokkot, maradandó sérüléseket, amit semmilyen szimbolikus jóvátétel nem tud teljesen helyrehozni"

- tette hozzá.

Most a cél a nemzetegyesítés politikáját a gyakorlatba való átültetése. Az egységesülő magyar nemzet előtt ugyanakkor a legnagyobb kihívást a demográfiai lejtmenet jelenti.

Szavai szerint mindez azért következhetett be, mert a magyar politikai elit az elmúlt 25 évben képtelen volt kialakítani egy egységes nemzetpolitikát. Ezért is fontos, hogy a jelenlegi politika folytonosságot kapjon meg legalább egy-két cikluson keresztül. Ha a magyar társadalom elitje nem tud egységes lenni az alapvető kérdésekben, nincs esélyünk a megmaradásra Kövér szerint.

A házelnök úgy látja, hogy a biológiai megmaradás nem elsősorban anyagi kérdés, nem azon múlik, hogy milyen és mekkora kedvezményeket kapnak a családok, hiszen a leggazdagabb, legfejlettebb nyugati országokban is fogy a népesség.

Fontos az is, hogy a gyermekvállalás ne legyen egyenlő a szegénység vállalásával.

"A demográfiai kérdések azonban fejben dőlnek el, ahhoz pedig, hogy mi van az emberek fejében, a pedagógusoknak van a legtöbb közük"

- mutatott utat a tanároknak Kövér László.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.