A németek júliusban több villanyt facsartak ki a Napból, mint az atomból

megújuló energia
2015 augusztus 06., 13:35

Jó napot kívánok, szokásos német megújuló energetikai győzelmi jelentésünk következik. Az elmúlt hónapban a napenergiából és szélenergiából előállított elektromos energia termelése új csúcsot ért el, az IWR nevű kutatóintézet kalkulációja szerint 10,9 (a Fraunhofer ISE szerint 11,7) terawattórával. Az előző rekordhónap idén március volt, 10,3 terawattóra megújuló energiával.

A július azért is emlékezetes mérföldkő az Energiewende (a német gazdaság energiatermelésének átállítása elsősorban megújuló energiaforrásokra) folyamatában, mert ez volt az első hónap, amikor csak a napenergiából termelt elektromos energiamennyiség meghaladta az atomenergiával termelt áram mennyiségét is: 5,183 TWh-t adott a német háztartásoknak és cégeknek csak a Nap és 5,181-et a hazai nukleáris ipar.

2015 első félévében összesítésben a német elektromos energiatermelés egyharmadát tették ki a megújulók. Nálunk ez az arány kicsit alacsonyabb: 6,8%, Ebből 3,9% egyébként szalmával, fával fűtött biomassza-erőművekből származik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.