Vesztegetés gyanúja miatt kormánytisztviselőket vettek őrizetbe Röszkén

bűnügy
2015 augusztus 06., 07:41
comments 51

A határkirendeltségen növényvédelmi felügyelőként dolgozó hat kormánytisztviselő előzetes letartóztatását az ügyészség kezdeményezte. Erről a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc beszélt.

A megalapozott gyanú szerint a hat felügyelő májusban és júniusban szolgálati ideje alatt alkalmanként 5 eurót kért, illetve fogadott el az ügyfelektől a közigazgatási hatósági ügyintézés során. A határkirendeltségen hivatalos személyként szolgálatot teljesítő gyanúsítottak feladata volt az okmányvizsgálat és az erről szóló 8 eurós számla kiállítása. A gyanúsítottak azonban kötelességüket megszegve mintegy százötven esetben nem állítottak ki számlát, és az okmányvizsgálatot 5 euró ellenében végezték el.

A kedden őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előnyért, hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a nyomozás felügyeletét a Szegedi Járási Ügyészség látja el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.