A bíróság titkosította a Szita Bence-gyilkosság aktáit

bűnügy
2015 augusztus 07., 05:06
comments 94

A Kaposvári Törvényszék elnökének döntése alapján 30 évre titkosították Szita Bence-gyilkosság jogerős ítélettel lezárt ügyének aktáiba.

A magyar joggyakorlatban a már lezárt ügyek aktáiba betekintést nyerhetnek az érdeklődők - írók, kutatók, újságírók, filmesek gyakran élnek is a lehetőséggel. Az elmúlt évek egyik legnagyobb közérdeklődést kiváltó, így a sajtóban részleteiben is tárgyalt ügyének aktáiba azonban a bíróság határozata alapján nem lehet betekinteni.

Egy, az ügyben nem érintett jogász, Dr. Hortobágyi Tibor szerint "többnyire állambiztonsági okokra hivatkozva titkosítanak ügyeket", illetve akkor

ha a bíró kegyeleti okokból vagy kiskorú érintettsége miatt zárt tárgyalást rendel el.

Ez utóbbi kettő, a kegyeleti ok és a kiskorú érintettsége Szita Bence esetében is adott, ugyanakkor a titkosítás az ügy eddigi, széles nyilvánossága miatt mégis oktalannak látszik. "Egy olyan esetben, ahol a közvélemény gyakorlatilag minden részletet ismer, furcsa a kutathatóság kizárása" - véli Hortobágyi. (Via Bors. Címlapkép: Dennis Sklex / Flickr CC BY-ND 2.0)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.