Ez lehet a modern magyar bűnügyi történelem legnagyobb aranyhamisítási botránya

A napi.hu információi szerint hamis aranytömböket adott biztosítékként a Lombard Kézizálog Zrt. magyar milliárdosoknak és pénzintézeteknek. A lap szerint az év elején csődbe ment zálogcég és egyszemélyes tulajdonosa, Bíró Péter által okozott kár 30 milliárd forint is lehet.

Van vidéki pénzintézet, amelyik 600 millió forintos kölcsönt bukhatott el így, és ismert budapesti vállalkozók, akik 300 millió, illetve kétmilliárd forintot bukhattak. Mert a visszafizetés zálogául kapott aranyrudak hamisak voltak, trombitarézből készültek. A csalásra a lap szerint csak hónapokkal a cég bedőlése után derült fény. Több érintett megerősítette ezt a napi.hu-nak. Mind feljelentést tettek Bíró ellen.

Összesen száz kilogramm hamis aranyról lehet szó, ami az eddigi legnagyobb hasonló botrány lehet a hazai kriminológiában.

Az már kiderült, hogy az aranytárgyak hitelességére jogosult Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (Nehiti) soha nem végzett a Kézizálog Zrt. részére aranyhitelesítést. Azaz vélhetően a fedezetként adott aranytömbök egyáltalán nem rendelkeztek magyar fémjellel.

Lehetséges, hogy a Kézizálog Zrt. a fémjeleket is hamisította, de az is lehet, hogy külföldi fémjelzésű aranytömböket kínáltak fedezetként.

A Kézizálog Zrt. nem csak arannyal élt vissza a gyanú szerint, kötvényeikkel is hatalmas kárt okoztak. Hitelező bankoknak összesen 20 milliárd forintos veszteséget okozva.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.