Budapest, a víz alatti világ

Budapest
2015 augusztus 17., 18:54
comments 243

Hétfő délután leszakadt az ég, és a több hete tartó kánikulai hullámra nem volt felkészülve az ország, ez a főváros elestén is jól látható, ahol a BKK fel is adta a harcot, és egy rakás járatát törölte.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint egy óra alatt több eső esett este a főváros belső részén, mint az augusztusi havi átlag. A 18:45 és 19:45 között mért csapadék mennyisége meghaladta a 80 mm-t, miközben felhőszakadásról akkor beszélünk, ha fél óra alatt legalább 30 mm-nyi eső hullik. Éjszaka további esőre lehet számítani az ország közepén, de keddre virradóra nyugat felől stabilizálódik a légkör – írja az MTI, ami szerint kedden a keleti, északkeleti országrészben lehet számítani kevésbé intenzív esőre.

photo_camera A Fő utca és a Csalogány utca kereszteződésében megkezdődtek a vízes vb előkészületei (Fotó: Sz Dette / olvasónk)

Újra aktuálisak lettek Pintér Sándor halhatatlan szavai („emberemlékezet óta nem volt ilyen idő”), amikor még csak a 444 szerkesztősége előtt álltak a kocsik bokáig vízben:

Aztán hamar beázott a Nyugati pályaudvar és a Westend is, és az Arena Plaza parkolója helyén is egy tó keletkezett:

A video posted by Lénárd Orsi (@lenardorsi) on

A Fény utcában pedig tűzoltóknak kellett kimenteni a combközépig álló vízben rekedt Jaguart:

photo_camera Fotó: Bálint / olvasónk

A Logodi utcában így folyt a víz:

A Capa Központnál pedig így:

A video posted by @everydaybudapest on

Apropó, Capa: volt, ahol egy cápa is felbukkant:

Eskuszom nem en raktam oda a capat.

Posted by Flora Hevesi on Monday, August 17, 2015

A Lehel utcában egy dzsetszkinek látszó robogót láttak:

A Lánchíd alatt pedig olyan volt, mint átautózni Atlantiszon:

Akinek mázlija volt, az még talált egy szigetet, amire felparkolhat, de ilyenek alig akadtak:

photo_camera Fotó: Eszter / Olvasónk

Este nyolc után a VI. és a VII. kerületben (például az Akácfa utcában) több helyen is elment az internet, majd az áram, ennyi látszik, illetve nem látszik itt:

áramszünet vihar

Közben pedig valóságos csapdákat állított az eső, ha valaki nem ismerte a terepet, könnyen elnyelhette egy lyuk, mint őt a Rómer Flóris utcában:

De azért így is voltak, akik megpróbálták jól érezni magukat, szintén a Rómer Flóris utcában például feltalálták a buzgárlovaglást:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.