Először esett az eső Tiencsinben a robbanás óta, egyből rejtélyes fehér habba is borult az egész város

külföld
2015 augusztus 19., 06:06
comments 53

Egy héttel a száznál is több halálos áldozatot követelő tiencsini vegyi robbanás után először esett az eső a Pekinghez közeli iparvárosban. Ettől nagyon tartottak a hatóságok, mert a robbanás után ki tudja, milyen vegyi anyagok szabadultak el - illetve valakik biztosan tudják, de a hatóságok nem nagyon vannak közlékeny kedvükben.

A kínai kormány nukleáris és vegyianyag-szennyezésre szakosodott különleges alakulatot küldött a helyszínre a robbanás után, és ez nem sok jóval kecsegtet.

Ahogy az sem, hogy az esőzés után a várost

rejtélyes, fehér hab borítja.

A beszámolók szerint a hab bőrrel érintkezve éget vagy csíp, erős viszketést okoz.

A hatóságok tartottak tőle, hogy ez lesz, aggódtak is az eső miatt, de az állami CCTV televízió hétfőn már azzal nyugtatott mindenkit, hogy elmúlt a veszély. A jelek szerint tévedtek.

Aggodalomra ad okot az is, hogy a robbanás helyszínén hétszáz tonnányi nátrium-cianidot is találtak, ami vízzel keveredve robbanó elegyet alkot, vagyis

az eső újabb robbanásokat okozhat.

Arról nem is beszélve, hogy a vegyiüzemben száztonnaszámra voltak még veszélyes anyagok, a hatóságok szerint legalább 40 fajtát tároltak ott, amónium-nitrátból például 800 tonnát. Ezeket a víz bemoshatja a földbe, illetve szétterítheti az egész városban. (Via Shanghaiist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.