Szlovákia azért nem kér a muszlim menekültekből, mert sajnos nincsenek náluk mecsetek

Közép-európai mércével is pofátlanul átlátszó érveléssel próbálja diszkriminálni a szlovák belügyminiszter az országba érkező muszlim menekülteket.

Szlovákia beleegyezett, hogy átvesz 200 szíriai menekültet Törökországból, Görögországból és Olaszországból, azonban közülük ki szeretné válogatni a keresztény vallásúakat, mert

a belügyminiszter szerint a muszlim vallásúak nem éreznék otthon magukat náluk, mert sajnos egy mecsettel sem tudnak szolgálni, ezért kérnék inkább a keresztényeket.

Ivan Metik, a belügyminisztérium szóvivője tagadta, hogy diszkriminációról lenne szó, ők egyszerűen csak biztosítani akarják a közösségi kohéziót.

Szlovákia valóban az egyetlen uniós ország, ahol egyetlen mecset sincs. Júniusban egy közepesen nagy pozsonyi tüntetésen több ember tiltakozott az iszlamizálódás ellen, mint ahány muszlim az országban él.
(Daily Mail/ BBC)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.