Helló lányok, most megtanítunk benneteket csávózni!

Van ez a PUA mozgalom, vagy dolog, a Csábítás Akadémia, ahol félénk fiúk is megtanulhatnak csajozni. Ács Dani és TBG erről forgattak a Soundon. Viszont lányoknak ilyen nincs, vagy eddig legalább is nem volt.

Most viszont jött Kiss Ádám, és a Ki Mit Tube-ra beadta a

10 trükk amitől döglenek a férfiak

című anyagot.

Nagyszerű dolgok derülnek ki belőle. Például az, hogy a srácok nem buknak a szakmájukban sikeres nőkre, vagy legalább is azzal nem érdemes villogni nekik, ha jó vagy a munkádban. Vagy hogy bármiben. Ezzel szemben a hajdobálás például elnök. Meg a bókolás is.

Ma kiemelünk nagyobban egy másik produkciót is.

Susii rappel, és elkezdődik a klip, és az ember azt gondolja, hogy ugyanaz a színvonal lesz, mint a többi hasonló beküldött ilyen szám.

De nem.

Mármint a videó maga nagyon "low-fi", néha átsétál egy macska a képen, de közben Susii sokkal jobb, mint az eddigiek, őszintének hat, megállná a helyét bármelyik "profi" magyar rap produkcióban.

Aztán volt még többek közt

  • Dara az utca bűvésze, akinek a trükkje jó, de pont az utcai bűvészkedés hangulatot kéne még fejlesztenie,
  • GameWalktól a GWELLHELLO, ami egy gyűrűkurás átirata a Rakpartnak, olyan, amilyeneket mindenki csinált kamaszkorában valamilyen számra/dalra, fingós poénokkal, meg az összes kötelező elemmel,
  • és a Sunshine State klipje, ami arra a kérdésre válaszol, hogy mi lett volna, ha Scooternek még durvább akcentusa van.

Zsűrivideók

A jelenlegi állás pedig így néz ki:

  1. Beni - A fehér ötven árnyalata -  1334 szavazat
  2. MES - Vers mindegy kinek - 747 szavazat
  3. Led - I Dream - 610 szavazat
  4. Bognár Tamás - Tánc - 604 szavazat
  5. Vidiot's - Sörbalaton - 376 szavazat
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.