Lázadoznak a székelyek, nem akarják, hogy Károly herceg visszarántsa őket a középkorba

építészet
2015 augusztus 22., 18:08
comments 211

Károly herceg, a brit trónörökös egyszerűen beleszeretett Erdélybe, úgy gondolja, hogy akár ez a hely lehet a bolygónk megmentésének kulcsa is.

Károlynak leginkább az tetszik, hogy a székely emberek, gazdák még mindig kézzel kaszálnak, nem tartanak többet egy-két tehénnél, és lovak által vontatott szekereken szállítják a tejet.

A székelyföldi Zalánpatakon négy házat is vásárolt. Azonban az ott élő emberek valahogy nem tudják ilyen parasztromantikával nézni a saját helyzetüket.

A falu polgármestere teljesen kiakadt azon, hogy a brit trónörökös skanzenné akarja változtatni a falujukat.

„Elvárják a zalánpatakiaktól, hogy az ablakaikat ne cseréljék le termopánra, hogy ne építsenek nagy, korszerű házakat, sőt az utat se aszfaltozzák le, hogy megőrizzék a régi faluképet. Nem lehet visszafogni a falu fejlődését csak azért, hogy a herceg és a külföldi vendégek egy évben egyszer vagy kétszer csodálkozzanak a nyomorúságunkon.”

- mondta el Kasléder József, Málnás községközpont polgármestere a Krónikának, miért nem szeretnének eljátszani Károlynak, hogy még mindig a középkorban élnek.

A polgármester szerint a településen csak kevesen tudnak megélni a turizmusból, ezért nem építhetnek mindent erre.

A polgármestert az riasztotta meg, hogy Károly herceg egyik haverjának, Kálnoky Tibor grófnak az alapítványa készített egy tanulmányt Zalánpatak táji és épített örökségének védelméről. Ehhez azonban a faluból senkit sem kérdeztek meg.

Kasléder szerint:

„nem lehet csak elvárásokkal és megszorításokkal sújtani a falut, cserébe fel is kellene ajánlani valamit a zalánpatakiaknak. Én nem a herceg vagy a gróf, hanem a zalánpatakiak polgármestere vagyok!”

A Kálnoky Alapítvány elismerte, hogy a faluban szükség van új házakra is. A tanulmányukban azt vizsgálták, hogy az értékes faluképpel rendelkező településen milyen anyagok kerülhetnek a régiek helyébe, illetve az új építésű ház formája, a használt anyagok révén belesimul-e abba a táji és épített környezetbe.

A brit trónörökös egyébként június elején járt legutóbb az háromszéki faluban található birtokán, ahol többek közt egy kaszálóversenyen is részt vett a zsűri tagjaként. Köszöntésére a környékbeli gyermekek is előadással készültek. (via Krónika.ro)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.