Egy őrjöngő iraki férfit fékezett meg a TEK

bűnügy
2015 augusztus 27., 07:31
comments 99

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) fogdájában őrjöngő illegális bevándorlót kellett megfékeznie a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek.

A még kedden történt eset előzményéről a TEK közleményében azt írta: az iraki állampolgárságú férfi 2012-ben lépte át illegálisan a magyar határt. Magyarországi tartózkodása során a hatóságok többször is eljárást kezdeményeztek ellene, mert az őrzött szálláson hivatalos személy elleni erőszakot követett el, és rátámadt a szállítását végző rendőrökre is.

Az Irakból érkező illegális bevándorlót 2012 végén egyszer már kiutasították az országból, de 2013 őszén újra a hatóságok látókörébe került Magyarországon.

A férfit 2015 eleje óta tartották fogva a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság fogdájában, mivel megint eljárás indult ellene hivatalos személy elleni erőszak és rongálás miatt.

Az őrizetben lévő iraki férfit kedden a déli órákban kísérték vissza fogva tartási helyére, ekkor az RRI őrzött szállásának folyosóján ellökte az őt kísérő egyik rendőrt. A zárkájában elhelyezett férfi ezután őrjöngeni kezdett, kitörte az ablakot, és összetörte a bútorokat. Az önmagára és másokra is veszélyes férfi megfékezéséhez a rendőrség a TEK közreműködését kérte.

A TEK helyszínre kivonuló műveleti egysége néhány perc alatt elfogta az erőszakos férfit, és sérülésmentesen átadta a rendőrségnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.