Felfüggesztett fogházbüntetést kapott a mentőautóból lopó férfi

bűnügy
2015 augusztus 28., 11:53
comments 146

Gyorsított eljárásban felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki augusztus elején ellopott egy GPS-t egy mentőautóból, amíg a mentősök újraélesztettek egy beteget. 

Augusztus 7-én az Országos Mentőszolgálat munkatársai segélyhívásra érkeztek a XXIII. kerület egyik ingatlanjához, ahol leparkoltak a mentőautóval, majd a beteg segítségére siettek. A mentőautó központi zárja azonban nem működött megfelelően, ezért a jármű lezárásakor a vezető felőli ajtó nem záródott be.

A vád szerint a 28 éves férfi - mialatt a mentőápolók a beteg újraélesztésén fáradoztak - a mentőautóból kiemelt egy GPS-készüléket és egy rádiókészülék-töltőt. Mindezt végignézte egy szemtanú, aki számon kérte rajta a lopást, a férfi ekkor elmenekült.

A vád szerint a férfi 2015 nyarán több különböző, vagyon elleni bűncselekményt követett el Budapest XX. és XXI. kerületében.

A férfit pénteken gyorsított eljárásban bíróság elé állították.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi bíróság a 28 éves férfit 8 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.