Siklós városa nem kér többet a Klik-ből

oktatás
2015 augusztus 28., 06:38
comments 321

A siklósi önkormányzat öt iskolát és két tornacsarnokot vett vissza.

A város az iparűzési adóból évente százötmillió forintot fizetett a Klik-nek, a polgármester szerint teljesen indokolatlanul. Marenincs János az RTL Klub Híradójának beszélt arról, hogy a központi alap elnyelte a helyi vállalkozók hozzájárulását, ennél jóval kevesebb pénz jött vissza a helyi intézmények működtetésére.

Az önkormányzatok négy évente dönthetnek arról, hogy ki legyen a fenntartó, Siklós esetében ez most vált esedékessé. A polgármester a pénz elköltésének módját is kifogásolta, például a Klik tavaly 27 millió forintot fizetett ki a technikai dolgozóknak bérként és járulékként, holott ez szerinte tízmillió forinttal olcsóbban is megoldható, ráadásul mindezt nem közmunkából valósítanák meg, utalt a mostani helyzetre a polgármester.

Az RTL Klub megkereste az Emmi-t, hogy megkérdezzék, hány önkormányzat vette vissza az iskoláit és milyen indokkal, de kérdéseikre nem válaszoltak.

Nemrég derült ki, hogy a Klik nemcsak közműcégeknek tartozik, mintegy 4,6 milliárd (!) forinttal, de önkormányzatokkal szemben is adósságuk van. Holott az egész központosítást épp azért vitték elvben végbe, hogy az önkormányzatok válláról levegyék az iskolák fenntartásának terhét. Így sikerült.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.