Gumiról szó sem lehet. Szedjél tablettát, vagy majd vigyázok

SZEX
2015 augusztus 30., 08:10

"Nem érzek benne semmit”

"Mind szorít"

"Félek, hogy lecsúszik"

Ezek talán a legjellemzőbb kifogások a gumióvszer ellen a férfiak részéről. Azt már kevesebben teszik hozzá, és okkal, hogy a gumi használata során erekciós problémáik vannak. És nem az óvszer miatt.

A gumi csak nyilvánvalóvá teszi az eleve meglévő merevedési gondokat.

Bár sokan mondogatják, csak mítosz, hogy az óvszer megöli erekciót, ez a kutatók szerint sem igaz.

A Journal of Sexual Medicine 500 (18 és 24 év közötti) férfi bevonásával készült vizsgálata szerint akiknek óvszert viselve nehezebb volt a merevedés megtartása, azok nagyobb valószínűséggel szenvedtek általános merevedési zavarban, azaz nyilvánvalóan nem a gumi volt a felelős a lankadtságukért.

Nem az óvszerben van a hiba

A kutatók azt is megállapították, hogy míg a férfiak közel 40 százaléka azt állította, hogy az óvszer nem volt negatív hatással a szexuális teljesítményükre, hasonlóan nagy százalékuk panaszkodott arra, hogy nehéz felhúzni, vagy hogy problémája van vele szex közben.

Ez sem az óvszer hibája. hanem a gumihasználattal összefüggő szorongásé és a használat nem megfelelő oktatásáé.

Az is kiderült a kutatásból, hogy a megkérdezettek több mint egyharmada nem tanulta meg, hogyan kell helyesen használni az óvszert.

Ha senki nem tanítja meg, hogyan kell felhelyezni egy óvszert, a fiúk a saját ügyetlen kísérleteik miatt úgy vélik, hogy az óvszer viselete természetellenes és zavaró, nem teszi lehetővé számukra a teljes élvezetet. Ráadásul nyomás alatt érzik magukat, hogy partnerük csak nézi, és várja, hogy végre óvszerben álljanak készen. Ez a - vélt, vagy valós - nyomás nyilvánvalóan nem segít: nagyon zavaró és kétségkívül könnyen megöli a szenvedélyt.

Az óvszergyártók szerencsére már dolgoznak a megoldáson, van aki egy kézzel használható applikátorral készül, és van olyan cég, amelyik húzószalagos kivitelen dolgozik a tökéletes élvezet érdekében.

A gumi jó eszköz lehet a korai öröm késleltetésére

Mások kifejezetten azért szeretik a gumit, mert elnyújtják az élvezetet.

A túl rövid aktust szokás a női szexuális frusztráció fő okának nevezni, így a férfiak többsége gyakran próbálja késleltetni az ejakulációját. A csajokat azonban nem csak az zavarja, ha túl gyorsan elélvez a párjuk, kiderült, ez csak a kisebbik baj.

A Zürichi Egyetem klinikai pszichológusai több mint 1500 nőt faggattak ki a témáról Mexikóban, Olaszországban és Dél-Koreában, és arra jutottak, hogy a gyors és rövid szexnél van ami jobban zavarja a nőket, ez pedig a figyelem és a jelenlét hiánya.

A korai magömléssel küzdő férfiak és női partnereik közül sokan számoltak be arról, hogy a férfi annyira csak a saját testének kontrollálásával foglalkozik, és ez, meg a hozzá kapcsolódó szorongás megöli az egész szexet. A férfi összpontosít, keményen koncentrál, feladatot teljesít, nem szeretkezik, a nő meg eközben nagyon magányosnak érzi magát, neki már nem jut elég figyelem.

A jó hír az, hogy egy jól megválasztott gumi sok esetben segít az ilyen problémákkal küzdő pároknak.

Csak meg kéne tanulni a megfelelőt kiválasztani, és rendesen feltenni

Ugyanakkor tény, a rosszul megválasztott gumi szívás. Nagyon sokszor az a fő probléma a gumival, hogy nem a megfelelő méretű gumit használják a párok.

Persze egyszerűbb minderre csak vállat rándítani, hogy a fasz se fog ezzel ennyit vesződni, menj el feliratni a tablettát, az lesz a legjobb. Hát nem.

A fogamzásgátlás nem a nő dolga, és egyáltalán nem kötelessége fél életén át naponta hormonokat szednie ahhoz, hogy felszabadultan szexelhessen.

A hormonális fogamzásgátlásnak komoly egészségügyi kockázatai lehetnek, nem véletlen, hogy egyre szigorúbb tájékoztatási és előzetes kivizsgálási feltételeket szabnak az orvosok számára a felírásukhoz.

A nők kényelmetlenségei, vagy kockázatai a fogamzásgátlásban társadalmilag elfogadottak, mert sokan azt gondolják, csakis a nők problémája a nem tervezett terhesség, és a szexuális úton terjedő fertőzéseket is nekik fontosabb megelőzni. Hát nem. A férfiaknak ugyanakkora a felelőssége a védekezésben, családtervezésben. Ideje véget vetni a kifogásoknak, akinek még nem megy, tanulja meg használni az óvszert.

A biztonságos szexhez – tetszik vagy sem – amúgy is ez az egyetlen, a betegségektől is védő megoldás.

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.