Súlyos tragédia következhet az állam miatt a Migration Aid szerint

migráció
2015 szeptember 02., 13:04
comments 186

A Migration Aid meglátása szerint súlyos tragédia bekövetkezését kockáztatják az illetékes hatóságok a migrációs feladat kezelése során eddig tanúsított hozzáállásukkal

– írja a civil szervezet Facebookján a Keletinél előállt helyzetről.

A Migration Aid (...) nem kíván azonban osztozni egy esetleges tragédia felelősségében az államapparátussal, amelynek felkészületlen és következetlen akciói szeptember első napján a Keleti Pályaudvarnál már az önkéntesek biztonságát fenyegető, pattanásig feszült helyzetet eredményezték.

A szervezet szerint az állam látszatintézkedéseken kívül eddig semmi nem tett a válsághelyzet megoldása érdekében, sőt, az ötletszerű intézkedésekkel csak fokozták a feszültséget, és több menekültnek anyagi veszteséget okoztak. Ők viszont – minden állami támogatás nélkül – elláttak 50-60 ezer menekültet.

A ma este hétkor a Nyugati térről induló tüntetéssel erre szeretnék felhívni a figyelmet, továbbá arra, hogy a T/5983 és a T/5985 számú törvényjavaslatok veszélyeztetik az emberi jogokat.

VÁLSÁGOSSÁ VÁLÓ ÉS TRAGÉDIA FELE SODRÓDÓ MENEKÜLTHELYZETRE FIGYELMEZTET A MIGRATION AID2015. szeptember 2. - A...

Posted by Migration Aid on Wednesday, September 2, 2015

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.