Friss
„Mintha a demokrácia elleni puccs nem lenne elég, nem tűrik, hogy a puccs áldozatai megvédjék magukat.”
Szemben azzal, amit a közpénzből és Mészárosék által is támogatott Védett Társadalom Alapítvány állít, a techmilliárdos a mesterséges intelligenciával kapcsolatban nem szorgalmazta új vallás létrehozását. Arról sem beszélt, hogy ezzel a vallással a globalista napirendet mozdítaná elő.
Orbán szerint hidakat lezárni sportjelleggel „nem normális dolog”.
Tüntetés volt a gyár előtt, az ügy bíróságra kerülhet.
Hatházi Fanni rövid dokumentumfilmje, a Majdnem jó érkezik vasárnap este a Jeti Mozi műsorába. A film Balázsról szól, aki feladja értelmiségi áloméletét a Covid idején és Wolt-futárnak áll. A film arra keresi a választ, hogy miért tesz valaki ilyet.
Országos akció keretében vizsgálták a távol-keleti üzemeltetésű kereskedelmi és vendéglátó-ipari létesítményeket.
Kétnaponta drágult, holnaptól 611 forint lehet, 2%-kal drágább, mint a hét elején volt.
Tavaly négy és fél évre ítélték a brazilt.
A SNAP hat bíboros múltbéli döntéseit akarja kivizsgáltatni a Vatikánnal, hogy a következő pápát ne lehessen szexuális visszaélések eltussolásával vádolni.
Why not?
Na de ki maradt a normalitás? A kapaszkodó a holnaphoz? A sebzetten is tisztességes? Na? Ki?
A katonai és a biztonsági együttműködést sem lehet helyreállítani, Kanada Európához közeledik.
A hétfőn Egerben aktivistákra támadó férfit még gyorsított eljárásban ítélték három év letöltendőre, igaz neki már volt egy felfüggesztettje.
Ha viszont hajnalban utazol, azért légy résen.
Az összes ukrán nyersanyag, üzem, új beruházás profitját akarja Amerika, és vétójogot követelnek: Ukrajna csak azzal kereskedhetne, akivel megengedik, míg ők kivinnék a nyereséget az országból.
Közállapotaink manapság.
Amarettó ízű italokat adtak nekik, valószínűleg azért, hogy az édeskés szesz elfedje a kábítószereket.
Kijutni olimpiára, Eb-re, vébére? Hülyeség, hiszen a fiúk nem azon a fejlettségi szinten állnak, ahogy más országok hasonló korú futballistái.
Úgy tűnt, hogy a Pride betiltása lesz a csodafegyver: ha Magyarék tiltakoznak, az is jó, ha mellé állnak, az is remek. De egyvalami nem jó a Fidesznek: ha nem szállnak be a játékba. Márpedig ezt teszik, és emiatt láthatóan kezd a rendszer befeszülni, amit a Mandiner isteni videóban örökített meg.
Több ezer halálos áldozat lehet, ezer kilométerre az epicentrumtól is súlyos károkat okozott a földrengés.
Egy olyan házban, ahol még a fűnyírón is horogkereszt volt.
Arra hivatkozott, hogy korábban is volt már ilyen.
Elég csúnyákat is mondott hozzá, a büdös kommunista volt a legfinomabb.
A házelnök nem elégedett meg a kiszabott rekordbírsággal és a kitiltásokkal.
A miniszterelnök szerint az ilyen tiltakozások szükségtelenül nehezítik a többség életét, ezért gondolkodnak rajta, hogy mihez kezdjenek vele.
Tovább az archívumba
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.