Épül az ország: új idegenrendészeti előállítót építettek a rabok Röszkén

migráció
2015 szeptember 06., 07:49
comments 60

Megnyílt az új idegenrendészeti előállító Röszkén. A táborba, ahol a regisztráció zajlik, vasárnapra virradó éjszakától folyamatosan kísérik be az elfogott határsértőket

– tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

Az úgynevezett hangártól néhány száz méterre kialakított tábor építése 38 millió forintba került. A beruházáson, a munkások mellett, elítéltek is dolgoztak, akikre büntetés-végrehajtási őrök felügyeltek.

A hétszázszor százötven méteres területet ugyanolyan

horganyzott acél oszlopokkal vették körbe,

mint amiből az ideiglenes határzár épült, a kerítés tetejére NATO-drótot erősítettek. A 10,5 hektáros területet

zúzott kővel szórták le,

közvilágítással látták el, és mintegy száz sátrat állítottak fel. A tábor bejáratánál a személyzet számára konténereket helyeztek el, valamint egy

mikrohullámú átjátszótornyot is telepítettek.

Késő este a regisztráció ellen tiltakozó migránsok közül - megnyugtatásuk érdekében - többet beengedtek körülnézni a táborba. A beszámolójuk szerint a fűtött sátrakban kényelmes ágyak vannak.

Ezer ember befogadására alkalmasa a gyűjtőpont.

Az utóbbi hetekben Röszke térségében érkezett az országba a legtöbb illegális bevándorló. A déli határszakaszon elkészült ugyanis az ideiglenes határzár gyorstelepítésű drótakadály része. Röszke közelében azonban a magyarországi település és a szerbiai Szabadka között áthalad a vasútvonal, amit kihasználva a migránsok be tudnak lépni az országba. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.