Kövér László: Rendkívül felértékelődnek azok a közösségek, amik a halál kultúrájával szemben az élet ügyét szolgálják

A magyar cserkészet a megmaradás egyik legfontosabb forrása lett, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség ma is a magyarságismeret tiszta forrása a fiataloknak – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Cleveland egyik elővárosában, Parmában a 60. jubileumi cserkésznapon. A magyar állam nevében mindezért köszönetet mondott, és elismerését fejezte ki a szövetségnek. A clevelandi esemény a magyar cserkészet 1910-es megalapításának 105. és a kommunista kormány által betiltott szövetség külföldi újjáalakulásának 70. évfordulójára emlékezett.

Kövér László feje előbukkan egy dísznövényből (Fotó: Pogár Demeter / MTI)

Kövér László többek között azt mondta:

  • „A magyar cserkészet néhány elkötelezett, Istent megtalált ember életre szóló szövetségeként indult, tíz- és százezreknek jelentette a vidám gyermekkort, a szép ifjúságot és felnőttként a boldogságra vezető utat”
  • „A szétszóratás után pedig a megmaradás egyik legfontosabb forrása lett: a cserkészet itt, az óceánon túl is éltette a magyar szellemet."
  • [A táborban felhúzott magyar nemzeti zászló] „mindenhol a világon ugyanazt a hitet és reményt jelenti: hitet abban, hogy mi, magyarok összetartozunk, s a reményt abban – hogy ha felelősek vagyunk egymásért – megmaradhatunk.”
  • A magyar cserkészek Amerikában is megtanulhatták, hogy önzetlenül jót tenni nem más, mint a leghatékonyabb önvédelem és közösségvédelem.
  • „1990 után a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség segítségével újra a régi szellemben sikerült fellobbantani a kommunisták által széttaposott cserkésztüzeket mindenhol a Kárpát-medencében. Különösen a vezetőképzés területén adtatok semmi mással nem pótolható tapasztalatot és mintát.”
  • Az Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában több ezer fiatalt összefogó Külföldi Magyar Cserkészszövetség változatlanul az, ami a múltban is volt: a fiatalok számára a magyarságismeret tiszta forrása.
  • A cserkészek számára nyilvánvaló, hogy a nemzet elsősorban nem egy eszme, nem egy elvont fogalom, hanem mindenekelőtt közösség.
  • „Erkölcsi, értékrendi és gazdasági válság gyötri a világot, az euroatlanti civilizáció minden eresztékében ropog, lélekszámban csökken és lélekben is apad. Rendkívül felértékelődnek most azok a közösségek, amelyeknek a tagjai túllátnak a maguk életén, és ezért hajlandóak a szó legnemesebb és legtisztább értelmében szolgálni egy-egy jó ügyet – a halál kultúrájával szemben az élet ügyét.”
  • A magyar fiatalságnak, és ezáltal a magyar nemzetnek a jövőben is rendkívül nagy szüksége lesz a cserkészekre.
  • „A magyarországi választópolgároktól 2010-ben, majd 2014-ben arra kaptunk megbízást, hogy Magyarországon olyan államot építsünk, amely végre nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja nemzetét, olyan államot, amelyre minden magyar számíthat, bárhol él is a nagyvilágban.”
  • „Az előttünk álló nagy munkát csak közösen végezhetjük el és csak akkor, ha mi – Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarok – erőt tudunk adni egymásnak, és erőt tudunk meríteni egymásból.”

Kövér László Országgyűlés-zászlót adományozott a cserkészeknek, korábban pedig megkoszorúzta a clevelandi Kossuth-szobrot meg az 56-os emlékművet, és megtekintette a Mindszenty-szobrot a Magyarország volt prímásáról elnevezett téren. Felkereste a város Magyar Múzeumát, a Magyar Kultúrkertet, az Első Magyar Református Templomot és a Szent Imre templomot, aminek a clevelandi egyházmegye által 2010-ben elrendelt bezárását a helyi magyar egyházközösség kérésére a Vatikán 2012-ben érvénytelennek nyilvánította. Kövér a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét adta át Peller Miklósnak, a templom orgonistájának – írja az MTI.

(Fun fact: A nemzetközi cserkészmozgalmat egyébként 1907-ben alapította Robert Stephenson Smyth Baden-Powell, aki feltehetőleg elfojtotta homoszexualitását.)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.