cserkészet

Inkubátor: Olyan Magyarországot építettek Amerikában, ami otthon már nem létezik

Amerikában születtek, magyaroknak nevelték őket – de hol van igazán otthon az 1956-os menekültek második generációja? Erről szól többek között Pigniczky Réka Inkubátor című dokumentumfilme.

Fődi Kitti
FILM

„Mi a baj, bocikám, miért nem megy a tanulás?”

Egymás után két katolikus szerzetest tiltottak el „a kiskorúakkal való minden fajta kapcsolattartástól”. Mindketten fontos közéleti szerepet is vállaltak. Első cikkünkben volt piarista diákokkal és a rend magyarországi vezetőjével közösen keresünk válaszokat.

Urfi Péter
egyház

Majdnem 90 ezer szexuális zaklatásról tettek bejelentést az amerikai cserkészszövetség ellen augusztus óta

A szám elképesztő, az amerikai élet egyik alapintézménye eleve hasonló zaklatási ügyek miatt ment csődbe.

Szily László
bűnügy

A jég hátán is megélő fiatalokat kell nevelni Orbán szerint

Ennyire cudar idők jönnek? A miniszterelnök felújított kastélyt avatott a cserkészeknek, akikkel szerinte a kormány azonos értékeket vall.

Király András
politika

Kövér László: Rendkívül felértékelődnek azok a közösségek, amik a halál kultúrájával szemben az élet ügyét szolgálják

Már megint nagyon spirituálisan beszélt a 60. jubileumi cserkésznapon az utolsó magyar cserkész.

Herczeg Márk
filozófia