Menekülteket raboltak ki az M5-ös autópályánál

bűnügy
2015 szeptember 07., 12:03
comments 134

Egy szegedi férfi csütörtökön ajánlotta fel négy szír állampolgárnak, hogy fejenként 250 euróért Budapestre viszi őket. A menekültek elfogadták az ajánlatot, és előleget is fizettek. Ezt követően a szegedi férfi szólt a fiainak, akik két járművel mentek oda, majd a menekülteket a fiatalkorú fiú által vezetett gépkocsiba ültették, míg az idősebb fiú és egy társa a másik kocsival követte őket; az apa nem utazott tovább.

Az autóval az M5-ös autópálya örkényi lehajtója után megálltak, azzal az indokkal, hogy az utasoknak át kell szállniuk a másik gépkocsiba, ekkor a "követő" autóban ülő - jelenleg ismeretlen férfi - egy lőfegyverhez hasonló tárggyal megfenyegette a társai pénzét kezelő szír férfit, akitől kétezer eurót vett el, majd még meg is rugdosta.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével rövid időn belül azonosította a gépkocsikat, majd egy kivételével elfogták és őrizetbe vették az elkövetőket. A Pest Megyei Főügyészség szerint tartani lehetett az embercsempészéssel, illetve csoportosan elkövetett rablással gyanúsított férfiak szökésétől, és attól, hogy ismeretlen társuk értesítésével veszélyeztetnék a nyomozás sikerét, ezért indítványozták az előzetes letartóztatásukat, amelyet a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap el is rendelt. (Délmagyar)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.