Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szerint Ferenc Pápának fogalma sincs róla, miről beszél

politika
2015 szeptember 08., 07:47
comments 823
photo_camera Kiss-Rigó László katolikus püspök, aki meglepőnek tartja, hogy hívő muszlimok Allahot dicsőítik, pedig a képen éppen ő is ilyesmit művel a maga istenével.
MTI Fotó: Rosta Tibor

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nem ért egyet főnökével, Ferenc pápával, aki szerint a katolikusoknak erkölcsi kötelességük segíteni a menekülteket. Kiss-Rigó László szerint Ferenc pápa nincs tisztában a magyarországi helyzettel - megjegyezném, hogy azért az annyira nem különbözik az olaszországitól, ahova évek óta nagy számban érkeznek menekültek a Földközi-tengeren át -, merthogy szerinte

Magyarországon nem menekültválság van, hanem invázió.

Kiss-Rigó szerint "ezek az emberek úgy jönnek ide, hogy közben Allah Akbart kiabálnak". Mondjuk a muszlimoknak van ez a szokása, ahogy hallottam én már katolikust is dicsértessékezni. Mindegy. Az viszont nem mindegy, hogy Kiss-Rigó a miniszterelnökkel nagy egyettértésben úgy véli, hogy a helyzet az, hogy

"magukat menekültnek beállító" emberek árasztják el európát, komoly veszélyt jelentve a kontinens "egyetemes keresztény értékeire".

A püspök szerint továbbá

  • méltatlan támogatni a háborúból menekülőket mert a legtöbbjüknek van pénze;
  • szemetet hagynak maguk után;
  • sokszor az ételt is visszautasítják.

(Washington Post via Mandiner)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.