Hiedelem, hogy a menekültek járványokat terjesztenek

"Jóllehet közkeletű az a hiedelem, hogy összefüggés van a migráció és a fertőző betegségek behurcolása között, a két dolog között nincsen rendszeres kapcsolat" - írta kedden kiadott közleményében Jakab Zsuzsanna, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) európai regionális igazgatója. Mint írta, a fertőző betegségek elsősorban a szegénységgel hozhatók összefüggésbe, járványszempontból pedig inkább a menekültek vannak veszélyben:

"a menekültek és menedékkérők főként az Európában gyakori fertőző betegségeknek vannak kitéve".

Annak pedig "rendkívül alacsony" a kockázata, hogy a menekültek "egzotikus fertőzést hordozó közvetítő anyagokat", vagyis ebolát vagy közel-keleti légúti koronavírust (MERS-CoV) hozzanak be. A tapasztalatok szerint ezek a betegségek inkább a rendszeresen utazókat, turistákat és egészségügyi dolgozókat, nem pedig a menekülteket fenyegetik.

Az alaptalan pánikot keltő fertőző betegségeknél nagyobb bajok vannak Jakab szerint. Közleményében arról ír, milyen fontos lenne biztosítani az Európába érkező menekültek egészségügyi ellátását. Ez

"nemcsak a népesség egészsége szempontjából fontos, hanem emberi jogaik és az őket befogadó közösségek emberi jogainak védelme és támogatása szempontjából is alapvető jelentőségű",

írta. Szerinte kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy "minden egyes úton lévő számára biztosítsuk a vendégszerető környezethez, és szükség esetén a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz való teljes körű hozzáférést anélkül, hogy nem, életkor, vallási, nemzetiségi vagy faji alapon megkülönböztetnénk őket", már csak azért is, mert így biztosítható az is, hogy a helyi lakosságot ne fenyegessék esetleg behurcolt járványok.

Nagyon fontos az is, hogy megfelelő ellátást biztosítsanak az erőszaknak, kényszerprostitúciónak kitett menekültek védelme és ellátása.

A menekültek ellátása érdekében nemzetközi összefogást, szolidaritást sürgetett. (Címlapkép: AFP PHOTO / Aris MESSINIS)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.