Rontáslevétellel vertek át egy 29 éves nőt, akinek csak később esett le, hogy hülyeség volt minden pénzét odaadnia

bűnügy
2015 szeptember 09., 10:30
comments 227

Egy 45 éves nyírmihálydi nő vasárnap egy újfehértói boltban elegyedett szóba az ott dolgozó 29 éves nővel, akinek felajánlotta, hogy jósol neki. Azt mondta, hogy a nőt megátkozták, amit le tud venni róla, ha az „elátkozott” minden nála lévő pénzét nekiadja.

Az eladó át is adta az 5000 forintját és a három gyűrűjét, hogy a jós azok segítségével vegye le a rontást. A gyanúsított elvitte a gyűrűket, mert állítása szerint azoknak alaposabb spirituális tisztításra volt szükségük, de azt is mondta, hogy az ékszereket pár nap múlva visszahozza 66 ezer forint ellenében. Azért ennyiért, mert „ez az ördög száma”.

A rendőrök az időközben gyanút fogó sértett bejelentésére kedden tetten érték az asszonyt, amikor az újra megjelent a boltban, hogy átvegye a pénzt. Mivel a gyűrűket visszaadta a sértettnek, az előállítása után N. S. Angélát csak csalás megalapozott gyanújával hallgatták ki az Újfehértói Rendőrőrsön. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.